Ismét szakított Iszak Eszti és Dobrády Ákos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hiába próbálkozik a műsorvezető és az énekes, kapcsolatuk menthetetlen.
A Bors értesülései szerint Iszak Eszti és Dobrády Ákos ismét véget vetett kapcsolatának. A szerelmesek 2012-ben kezdtek randevúzni, majd két évvel később sor került a lánykérésre, ám még ez és a nagyszabású tervek sem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy együtt maradjanak. A pár tavaly nyáron, négy évnyi együttjárás után szakított, idén aztán sor került a békülésre. Hiába melegítették azonban fel a viszonyt, valami mégsem működik – legalábbis erre gyanakszunk szakításuk újbóli hírének ismeretében.
A fent említett lap úgy tudja, hogy a fiatalok nem most, hanem nyár végén tettek pontot kapcsolatuk végére, ám erre azért nem derült fény eddig, mert mindketten féltve óvják a magánéletüket a nyilvánosságtól.
Alapvetően mindig az volt az elképzelésem, hogy negyvenéves korom körül családot alapítok. Lassan itt az idő, de semmit sem sürgetek, hagyom, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Esztivel már beszélgetünk erről, és meglátjuk, mit hoz a jövő
– nyilatkozta még nyáron a terveik kapcsán az énekes.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Kemény kritika érte a hírességet.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Működött köztük a kémia.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
Így került be a párja a klipjébe.
Együtt pózoltak egy eseményen.
Nehéz volt elfogadnia a dolgot.