4 metálénekesnő, aki nem csak zenével foglalkozik – III. rész
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ahogyan az lenni szokott, minden embernek van hobbija, vagy egy bizonyos elfoglaltsága, amit szívesen végez szabadidejében, vagy épp a munka mellett egy kis kikapcsolódásként. Természetesen ez alól a hírességek sem képeznek kivételt, cikksorozatunk harmadik részében ismételten négy metálénekesnő „másodállását” mutatjuk be nektek.

Alissa White-Gluz
A kanadai énekesnő a The Agonist névre keresztelt csapat által vált ismertté, majd 2014-ben, Angela Gossow távozását követően az Arch Enemy frontasszonya lett. Ennek ugyan meg lett a következménye, ugyanis egykori társai elbocsátották őt az általa alapított The Agonistből. A vokalista azonban nem csügged, hiszen sikere továbbra is töretlen, mi több, hamarosan szólóalbummal örvendezteti meg a rajongókat.
Alissa remek dalszerző hírében áll, továbbá hatalmas állatbarát, ebből adódóan pedig vegetáriánus életmódot folytat. A kaméleon hajkoronájú dalospacsirta amellett, hogy az év nagyrészében úton van zenekarával, egy interjúban elárulta, hogy szabadidejében – amellett, hogy jótékonykodik –, verseket szokott írni, melyeket általában az éjszaka közepén, illetve a hajnali órákban vet papírra.

Elize Ryd
A svéd énekesnő 2006-ban bátran utasította vissza a nagyvonalú ajánlatot, miszerint ő legyen Tarja Turunen utódja a finn Nightwishben, ugyanis akkoriban alakult meg saját csapata, a méltán népszerű Amaranthe. A formáció különlegessége mindösszesen az, hogy popmetalt játszanak, így mindkét zenei stílus kedvelői egyaránt befogadják dalaikat.
A vokalista természetesen nem énekesnőként kezdte pályafutását, ugyanis mielőtt még mikrofont ragadt volna, táncosként tevéknykedett. A táncon elsajátított mozdulatokkal az énekesnő a fellépéseket és a kisfilmek hangulatát is egyaránt ékesíti, amit a rajongók sokszor tátott szájjal bámulnak.

Charlotte Wessels
A Delain frontasszonya ugyancsak arról ismert, hogy vegetáriánus életet él, továbbá a merészség is igencsak megszokott tőle. Köztudott továbbá az is, hogy Charlie a mesés hangi adottságai mellett az ecsettel is remekül bánik, alkotásait pedig leginkább Instagram-oldalán osztja meg követőivel.
Carmen Elize Espenæs
A Liv Kristine húgaként is ismert énekesnő két zenekar frontasszonya, mindezeken felül pedig két kisgyermek vagány édesanyja. Munkáját tekintve a vokalista többnyire dalszerzéssel tölti idejét, mindezek mellett pedig az angol nyelv szerelmese, így évek óta angoltanárként is tevékenyedik. Persze szigorúan csak akkor, amikor csapatai a jól megérdemelt pihenésüket töltik.

Cikksorozatunk előző részei:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.