Starity

Anette Olzon: „Sokan azt sem tudják, hogy én énekelek a The Dark Elementben“

2018. február 17. 13:01   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Anette Olzon 2012-ben kényszerült távozni a finn Nightwishből, karrierje pedig továbbra is ível felfelé, sőt, újra beleszeretett a zenélésbe.

hirdetés

 

Anette Olzon (@thechosenone665) által megosztott bejegyzés,

Anette Olzon mindösszesen öt évig volt a Nightwish énekesnője, miután a finn csapat mintegy kétezer jelentkező közül őt választotta az alapítótagként távozott Tarja Turunen helyére. Az énekesnő azidő alatt kapott hideget-meleget a rajongóktól, ám végül mégis sikerült belopnia magát a szívükbe. 2012-ben azonban neki is el kellett hagynia a nagy sikerű csapatot, két évvel később pedig Shine címmel piacra dobta első és egyelőre utolsó szólólemezét.

A korong nem aratott felhőtlen sikert a célközönség körében, melyet most maga a vokalista is beismert:

Nagyon szeretem az albumomat, és nagyon büszke vagyok rá, de azt hiszem, hogy kicsit nehéz volt a rajongóknak, mivel teljesen más műfajt képvisel

– mondta, majd szót ejtett új zenekaráról, a The Dark Elementről, valamint egykori csapatairól is mesélt.

A The Dark Element ötlete nagyon izgatott. Szeretem a dalokat, különösen azért, mert nekem írják őket. Természetesen azokat a dalokat is imádom, amiket a Nightwish-sel készítettem, szóval örömmel képviselem újra ezt a műfajt (szimfonikus metál – a szerk.)

– vallotta, majd hozzátette, hogy első zenekara, az Alyson Avenue is újdonsággal készül, továbbá húszéves jubilálásuk alkalmából turnéra indulnak. Mindezeken felül elárulta, hogy újdonsült együttesének köszönhetően újra él a lehetőséggel, így bármikor kész újra színpadra állni.

Nettie sokkal felszabadultabb, amióta a The Dark Elementet erősíti.

Teljesen energikusnak érzem magam, amikor ezeket a dalokat éneklem: Sokan frissítő jelleggel hallgatják őket az edzőteremben. Nem tudom, hogy mindenki tudja-e, hogy én vagyok az, aki énekel, de volt egy ember, aki talán a 60-as évei közepén járhat és nem metálkedvelő, aki hozzám fordult és azt mondta: »Te énekelsz? Nagyon szeretem a My Sweet Mysteryt!« Ez fantasztikus visszajelzés volt

– válaszolta boldogan, majd hozzáfűzte, hogy nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy  a jövőben további szólólemezeket készítsen.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek