Starity

Új albummal jelentkezett Aaron Carter

2018. február 19. 22:10   |   Szerző: madeleine.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy évvel ezelőtt adta ki LøVë címre keresztelt, öt dalt tartalmazó EP-jét, most azonos címmel jelent meg Aaron Carter ötödik stúdióalbuma.

hirdetés

Nem is olyan rég még a 30 éves énekes botrányaitól és egészségügyi problémáitól volt hangos a sajtó. Most viszont úgy érzi, érzelmileg és mentálisan is készen áll arra, hogy visszatérjen a zeneiparba. Új albumából ízelítőt Valentin-napon kaptak követői, amikor hivatalos csatornájára felkerült 2000-ben megjelent, I Want Candy című dalának remixváltozata. Ez a most kiadott albumon is helyet kapott egy, a tavaly májusban elhunyt édesapja, Robert emlékére írt dallal egyetemben, mely a Champion címet viseli.

Az utóbbi időszak elég nehéz volt számomra. Az életem tele volt traumával, veszteséggel és magánnyal. Most úgy érzem, ideje ezeken túllépnem. Már képes vagyok arra, hogy szembenézzek a rám váró kihívásokkal

– nyilatkozta Aaron a Fox Newsnak.

Jó ideje nem jelentkeztem új dallal, szóval nagyon izgatott vagyok, de úgy érzem, készen állok

– tette hozzá.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek