Újabb előzetes érkezett a Nightwish válogatáslemezéhez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Márciusban jelenik meg a finn zenekar legújabb válogatáslemeze, melynek kapcsán egy újabb előzetest osztottak meg.


Március 9-én kerül majd a boltok polcaira a finn zenekar Decades címre keresztelt válogatáslemeze, mely korong a csapat két évtizedes karrierje előtt tiszteleg. A kiadványon az 1996-ban alakult formáció legnépszerűbb dalai kaptak helyet. Ennek többsége Tarja Turunen énekesnő vezetésével készült el.
A Nightiwish nemrégiben hivatalos előzetest is közzétett az újdonsághoz, melyben Tuomas Holopainen saját szavaival elemzi csapatának két évtizedes munkásságát, de konkrétan arra is kitért, hogy mely dalok vannak a mai napig is hatással rá:
Kedvencet nem tudok kiemelni, hiszen az összes dalt imádom, de a The Gratest Show On Earth mérföldkő a csapat karrierjében, és ez a dalszerzésemre is igaz. Az Elvenpath pedig a mai napig is hatalmas mosolyt csal az arcomra, hiszen amikor ezt a dalt hallgatom, emlékszem a gyermekre, aki írta, és emlékszem a bandára, aki játszotta és rögzítette.
– vallotta.
Mivel hatalmas izgalmak övezik az újdonságot, ezért a finn gyökerekkel rendelkező formáció egy második felvezetőt is megosztott. Ebben ismét az együttes alapítója tetszeleg a kamerák előtt és ecseteli mindazt, ami az évek során történt. Azt is elmeséli, hogy szerinte mitől különleges a Nightwish:
Látom a zene fejlődését. Ez egy csodálatos dolog, hiszen nem számít, hogy melyik albumot vagy zenét veszed elő – azonnal felismered, hogy ez Nightwish. Mindig van valami új és valami ismerős, de az album nem ismétlődik. És ez az, amire leginkább büszke vagyok.
– válaszolta hatalmas mosollyal az arcán.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.