Starity

Morbid! Kivett bordájával pózol az emberi „Ken baba”

2018. március 09. 15:03   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brazil srácot évek óta az emberi Ken babának nevezi a brit média: több százezer fontot költött már plasztikai beavatkozásokra.

hirdetés

Rodrigo Alves neve nem újdonság sokak számára: a médiában évek óta az emberi Ken babaként emlegetik. A plasztik jelzőt ki is érdemelte, hiszen több százezer fontot költött már plasztikai beavatkozásokra. Konkrétan, semmi természetes nincs rajta.

 

Rodrigo Alves (@rodrigoalvesuk) által megosztott bejegyzés,

Kamu hasizma után most még tovább ment: áhított darázsderékra vágyott, amit hosszas konzultáció után egy Los Angeles-i doktor valósított meg számára.

Nem hal van az üvegben, hanem a négy bordám

– írta a fotó alá Rodrigo.

Természetesen a fotó sok embert sokkolt, és leginkább morbidnak tartották, hogy ilyet osztott meg követőivel. A Ken baba azt is elárulta, hogy a műtét néhány hete zajlott le és rendkívül elégedett a végeredménnyel.

 

Rodrigo Alves (@rodrigoalvesuk) által megosztott bejegyzés,

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek