Starity

Őszinte interjú! Nicki Minaj miatt majdnem visszaesett Demi Lovato

2018. március 09. 17:05   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato több, mint egy popikon: ismét bizonyított őszinteségével az énekesnő.

hirdetés

A címlap

Demi Lovato a Billboard magazin új címlapján tündököl és ehhez méltóan egy őszinte interjút is készített velük.

Teljesen az a típusú ember vagyok, aki csak azért hordja a bandás pólót, mert jól néz ki

– kezdi Lovato egy sokakat megosztó témával, miután Run.-D.M.C. feliratú darabban jelent meg a beszélgetés során.

Demi kifejtette azt is, hogy 2017 februárja után egy őrült rajongó próbált betörni a lakásába, miután a TMZ leleplezőfotókat tett közzé nyolcmillió dolláros birtokáról. Az illegális behatolásról fekete kutyusa, Batman értesítette, hangos ugatással.

Billboard / Austin Hargrave

Az énekesnő az egyik legsikeresebbnek számít a szakmájában: kiadott hat stúdióalbumja az egekbe emelte, majd a tavaly megjelent spanyol dala Fonsival az év egyik legforróbb slágerének számított. Mégis, Demi több, mint egy popikon: rajongóinak leginkább őszinteségével imponál. Mint ember, ugyanolyan küzdelmeken megy át, mint bárki más, sőt: bipolárisnak diagnosztizálták 2009-ben, ami alkohol és drogproblémákhoz vezetett. Vagdosta magát, túl van nem egy étkezi zavaron és végre kimondhatja, teljesen tiszta.

Nyers valója legutóbbi albumján, a Tell Me You Love Me-n is átüt, amit egyébként Christina Aguilera Stripped alkotása inspirált.

Nagy nyomás van rajtam az őszinteségem miatt. Mivel a józanságomról beszélek, nem láthatnak úgy egy klubban, hogy teljesen szétcsaptam magam. Ha ez megtörténne, olyan benyomást keltenék a rajongóimban, hogy rendben van, ha visszaesel. Ezt nem tehetem meg

Demi 18 évet dolgozott, és még csak 25: karrierjét hétévesen kezdte Selena Gomez oldalán, és azóta nem volt számára megállás.

Nem tudtam, mekkora terhet tettem rá

– kezdi az anyukájáról.

Volt egy időszak, amikor kiütésig ittam, és egy csomó mindenre nem emlékszem. Anyukám és a menedzserem mesélte, miket csináltam, és teljesen megdöbbentett.

Billboard / Austin Hargrave

2012-ben jött az új imázsa: megjelent az MTV-n a Demi Lovato: Stay Strong kisfilmje, ami nem volt teljesen őszinte.

Félig be voltam állva, miközben forgattuk.

2015-ben új szerelmet talált: a drogokat a bokszra cserélte, ami nemcsak ebben segíti, de a démonjait is legyőzi.

Leköti az elmémet, és ez egy jó dolog. Mindenkinek, aki valamilyen mentális gonddal küzd, találnia kellene valamit, ami eltereli a figyelmét

– mondta a 2017-es Simply Complicated dokumentumfilmjében.

Deminek kevés celebbarátja van, az ok pedig rendkívül egyszerű; utálja a kétszínűséget és az érdekembereket.

Olyanok társaságát keresem, akik önszántukból átjönnek hozzád, hogy veled legyenek nyugisan. Ariana Grandéval könnyű, nagyon chill.

Közel áll még Iggy Azaleához, akit kész megvédeni:

Nagyon alázatos ember, nem iszik, nem partizik. Sok problémája volt a múltban. Se pénze, se családja nem volt, amikor 16 évesen Miamiban kötött ki.

2016-ban azonban kellemetlen élmény érte a MET Gálán, New Yorkban, amikor egy celeb kinézte őt a csapatból.

Borzalmas volt. Totál bunkón viselkedett, megsemmisülve éreztem magam. Nem tartoztál a klikkjébe. Annyira rossz volt, hogy inni akartam megint.

Bár Demi nem nevezte meg, korábbi Instagram incidenséből kiderült, hogy Nicki Minaj nem látta őt szívesen a csapatban

Utána SMS-t küldött a managerének, este 10-kor pedig lelépett, hogy egy anonim alkoholisták gyűlésen vegyen részt.

Gyorsan átöltöztem, de néhány gyémántékszer még rajtam maradt. Olyanok, amik milliódollárt érnek. Így mentem az AA gyűlésre. A vicc, hogy jobban megértettem ott néhány hajléktalan embert, akik ugyanazon mentek keresztül, mint én, mint azokat, akik a Mat gálán tették magukat.

A függőséget és a szorongást külső szemmel nehéz megérteni: egy kellemetlenebb incidens kilökheti az embert a nehezen felépített önbizalmából, és visszahozhatja a negatív hangokat. Ha jobban érdekel a téma, tájékozódj a Google-ön vagy szakirodalmakból!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek