Starity

12 együtt töltött év után válik Channing Tatum és Jenna Dewan

2018. április 03. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Channing és Jenna párosa azon kevesek közé tartozott, akik miatt még hittünk a Hollywoodban köttetett igaz szerelemben...

hirdetés

Channing Tatum és Jenna Dewan 2006-ban, a Step Up című film forgatása során ismerkedtek meg és szerettek egymásba, 2009 nyarán pedig a Kalifornia állambeli Malibuban házasságot kötöttek. Szerelmükből egyetlen gyermekük született 2013 májusában, lányuk, Everly Elizabeth Maiselle Tatum személyében.

A sztárpár mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel nyilatkozott kapcsolatukról, és a kívülálló számára úgy tűnhetett, már-már idilli az életük. Sajnos, mint kiderült, mégsem volt minden rendben közöttük, ugyanis néhány órája bejelentették, hogy elválnak.

Szeretetteljes egyetértésben úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk. Mélyen egymásba bolondultunk sok-sok évvel ezelőtt, és varázslatos időszakot töltöttünk együtt. Abszolút nem változott semmi az egymás iránti érzéseinkkel kapcsolatban, és bár a szerelem egy gyönyörű utazás, mégis külön utakra terelt most minket

– olvasható a közösen kiadott sajtóközleményben.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek