Starity

AWS: „Sokkal többet értünk el, mint amit vártunk"

2018. május 14. 19:07   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az AWS tegnap esett túl az Eurovíziós Dalfesztiválon, ám elmondásuk szerint számukra nincs megállás.

hirdetés
AWS: „Sokkal többet értünk el, mint amit vártunk"
Fotó: Kaszner Nikolett

Tegnap ért véget a 63. Eurovíziós Dalfesztivál, melyre idén Pourtgáliában, Lisszabonban került sor. A Magyarországot képviselő AWS ugyan a 21. helyig menetelt, ám kétség sem fér hozzá, hogy a srácok teljes mértékben kiadták magukból a maximumot, hiszen – ahogyan mindíg –ismét erőteljes produkcióval léptek színpadra.

A srácok néhány órája közölték rajongóikkal miszerint hazaértek Budapestre, mindezeken felül pedig köszönetet mondtak a fanatikusoknak a felhőtlen támogatásért, valamint a közeljövőben esedékes terveikről is szót ejtettek. A Siklósi Örs vezette alakulat egyébként hatalmas megtiszteltetésben részesült, hiszen a finn Lordi zenekar frontembere, Mr. Lordi buzdította őket a fellépés előtti napokban, de a Moonspell zenekar két tagjai is adott nekik egy-egy jó tanácsot.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek aki kitartott mellettünk, támogatott minket, szavazott ránk, segített minket. Sokkal többet értünk el, mint amit vártunk. A jó hír: nincs időnk megállni! Jönnek a koncertek, jön az új lemez, na meg a meglepetések is! Most pedig végre visszamehetünk oda, ahová igazán tartozunk: a füstös klubokba, vissza hozzátok, mert igazán ott érezzük jól magunkat

– áll a csapat közleményében, akik a nyár folyamán, a Dalriadához hasonlóan, a németországi Wacken Open Air fesztiválon is fellépnek, ugyanis a fesztivál szervezői is nagy érdeklődést mutatnak a magyar formáció iránt.

 

A post shared by AWS Official (@awsofficial) on

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek