Starity

Hallgasd meg a Backstreet Boys új dalát nálunk!

2018. május 17. 15:03   |   Szerző: madeleine.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén ünnepelte 25 éves fennállását, most öt év után új dallal jelentkezett minden idők legsikeresebb fiúegyüttese.

hirdetés

A fiúk az elmúlt néhány hétben számos Facebook-poszttal csigázták fel követőiket: először egy rövid felvételt posztoltak, melyen Kevin zongorázik és amelyhez az „alig egy hónap van hátra” megjegyzést fűzték, majd ezt követően feltöltöttek egy videót, mely feltehetőleg legújabb kisfilmjük munkálatai során készült. A napokban azonban egy, a bandáról készült friss kép kíséretében megérkezett a rég várt bejelentés: május 17-én érkezik új daluk, mely a Don’t Go Break My Heart címet viseli, mellyel egyúttal a hozzá készült kisfilm is debütált a mai napon.

A Backstreet Boys legutóbb öt évvel ezelőtt jelentkezett új dallal illetve albummal. Az In A World Like This a hivatalos listákon egészen a 16. helyig jutott. A lemezen akkor olyan nevekkel dolgoztak együtt, mint Max Martin vagy Kristian Lundin, akik annak idején az I Want It That Way sikeréhez is hozzájárultak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Címkék

zene video premier
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek