Gyümölcsözően részegítő Pharrell x Camila duett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mézédes, szenvedélyesen latin, táncolásra csábít és a legforróbb nyári napokra született!

Lehet ez egy pohár sangria bor, vagy pedig Camila Cabello és Pharrell Williams vadonatúj közös dala, a Sangria Wine!
A tökéletes Sangria Wine receptjéhez nem kellett más, mint a vérbeli, latin ütemű alapok, némi reggae-fűszer, salsa-csipke és az a mágia, amit csakis a két szupersztár „mixer”, Camila Cabello angol és spanyol éneke, illetve Pharrell szexi refrénje tudott hozzáadni.
A sláger Camila Cabello Észak-Amerikai turnéján debütált a legelső, Vancouver-i koncert estéjén, a Los Angeles-i alkalomnál pedig maga Pharell is csatlakozott a produkcióhoz. A két művész nem most egyesítette először erőit: Pharrell Williams Camila – és az év – egyik legnagyobb slágerében, a 80 országban listavezetővé vált Havana-ban is közreműködött, mint társszerző. A mostani végeredmény szintén olyannyira fülbemászó és energikus, hogy remélhetőleg aHavana, vagy éppen Pharrell sikersztorija, a Happy sikerét is megugorja majd. A páros a dal televíziós debütálását a május 20-ai Billboard Music Awards gáláján ejti majd meg, ahol az énekesnő több díjért is versenybe száll.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Nagyon egymásra találtak.
Kiakadt egy kommenten.
Nem akarta feleségül venni?
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Így ragyogtak a sztárok.
A múlt hónapban történhetett.
Kiderült, miért döntöttek így.
Megjelent a Barbie-film egyik hivatalos dala.
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.