Tarja: látványos betekintő érkezett az Act II-höz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hamarosan boltokba kerül a finn énekesnő újdonsága, amihez most megérkezett az egyik leglátványosabb felvezető.

Rohamosan közeleg a július 27-e, mely napon boltokba kerül a Nightwish alapítójaként is ismert énekesnő vadonatúj DVD-je, az Act II. A finn énekesnő már nagyon izgatott, nem beszélve rajongóiról, akik minden héten kapnak valami apróságot az újdonságról. Elsőként szem- és fültanúi lehettünk a Love To Hate című számnak, mely nóta egy előfelvételes kisfilm képében került publikálásra.
Ezt követően szemügyre vehetünk néhány előzetest is, melyek különböző szituációkat tartalmaztak, legyen az fotózás, vagy még sosem látott képek a vokalistáról, stb. Nemrégiben egy újabb video került megosztásra, ezúttal pedig az Undertaker című szám lett kimásolva a már fent is említett kiadványról. Tarja azonban itt még nem állt le a meglepetésekkel, ugyanis nem sokkal később további felvezetőket osztott meg a DVD-hez.
Mint azt már fent is említettük, a korong heteken belül megérkezik, ennek fényében pedig most bemutatásra került az egyik leglátványosabb betekintő, ami nem csupán az újdonság, hanem Tarja több, mint húsz évet felölelő karrierje előtt tiszteleg - beleértve azt is, amikor még a finn Nightwish frontasszonya volt.
Maga az előzetes az „Éld át a felejthetetlen utazást" elnevezést kapta, ami mindösszesen annyit takar, hogy megtekintése során teljes mértékben az énekesnő mellé tudod képzelni magad, és kellően át tudod érezni azt a varázst, amit ő érzett a fellépések során. A kisfilmben egyébként megtekinthető továbbá az is, hogy az ex-Nightwish-pacsirta, hogyan készül színpadra lépni, látván az őt váró közönséget, akik megannyi szeretettel halmozzák el minden egyes alkalommal.
Íme:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.