Starity

Bill Gates szerint ezt az öt könyvet kell elolvasnod idén nyáron

2018. július 12. 14:02   |   Szerző: koroleva

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A könyvfanatikus üzletmogul megosztja világgal kedvenc könyveit – less bele a listába!

hirdetés
Bill Gates szerint ezt az öt könyvet kell elolvasnod idén nyáron
Fotó: Bill Gates

A világ második leggazdagabb embereként számontartott Bill Gates köztudottan óriási könyvmoly: egy interjúban elmondta, hogyha választhatna egyetlen szuperképességet, az a gyorsabb olvasás lenne. Ehhez híven szinte már hagyománnyá vált, hogy minden évben megjelentet honlapján egy top 5-ös listát a kedvenc könyveiből, és jó szokásától idén nyáron sem vált meg – 2018-ban fő téma az emberiség.

Íme, a lista:

1. Walter Isaacson: Leonardo da Vinci - a zseni közelről

A főleg életrajzi regényekkel foglalkozó Walter Isaacson valóban a biográfiák nagymestere: írt már könyvet többek között Steve Jobsról és Einsteinről is, és legtöbb könyve országunkban is elérhető. A híres festő életét most közelebbről is megismerheted általa: szó esik a szenvedélyéről az emberi anatómia iránt, a színházi munkásságáról és az általa tervezett fegyverekről is. (Kattints erre a linkre!)

A borító

2. Kate Bowler: Everything Happens For a Reason and other lies I've loved (Minden okkal történik - és más hazugságok, amiket imádtam)

Az eddig még csak angolul megjelent regény egy rákkal diagnosztizált nő kezei közül került ki. Az írónő próbál rájönni betegsége miértjére, és hogy miért pont vele történik ez. Gates véleménye szerint szívfacsaró, de mégis szórakoztató történet a hitról, és arról, hogy hogyan kezeljük saját halandóságunkat.

A borító

3. George Saunders: Lincoln és bardo

A történelmi regény betekintést ad Abraham Lincoln életébe pár fantasztikus elemmel átkötve – Gatest valósággal sokkolta, és rendkívül magávalragadó könyvként jellemzi.

A borító

4. David Christian: Origin Story: A big history of everything (...)

Az emberiség történetének gyorstalpalója: az ősrobbanástól kezdve a jelenkor összetett társadalmáról mesél nekünk. 

A borító

5. Hans Rosling, Ola Rosling, Anna Rosling Ronnlund: Factfulness

A Microsoft atyja a kezdetektől ajánlja ezt a könyvet:  alapvető igazságok megértése tanít, és a mai gondolkodást  új alapokra helyezi. Az üzletember szerint az egyik legjobb könyv, amit valaha olvasott.

A borító

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek