Starity

Évek óta először merészkedett a nyilvánosság elé: friss fotók a 83 éves Brigitte Bardotról

2018. július 29. 13:01   |   Szerző: koroleva

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatvanas évek francia Marilyn Monroe-ja még dédnagymama korú hölgyként is elképesztően fest.

hirdetés

A francia színésznő 1973 óta nem forgat: a színművészet helyett az állatvédelemnek szentelte életét. A La Fondation Brigitte Bardot névre keresztelt alapítványa már 1986 óta működik, mára már 75 ezer körüli lélekszámmal.

A párizsi székhelyű alapítvány harcol a szőrmék és az állatokon való tesztelés ellen is – óriási sikerrel. Brigittenek köszönhető például az is, hogy egyes állatokat kábítópisztoly hatása alá vonnak levágásuk előtt, így csökkentve szenvedésüket. 

A jelenleg Francia Rivérán élő aktivista most is hasonlóan jó célból járult a nyilvánosság elé: Emmanuel Macron francia elnökkel, és feleségével Brigitte Macronnal tárgyalt az alapítványról, hiszen a párnak is óriási szívügye az állatkínzók elleni fellépés. 

83 évesen is nagyon stílusos
Kutyusával együtt érkezett
Egyébként Brigitte állítása szerint a természetnek köszönheti a külsejét: sosem feküdt kés alá. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek