Starity

A frissen díjazott Criss Angel készen áll karrierje új fejezetére

2018. július 28. 22:10   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Criss Angel napjaink egyik legismertebb és legtöbb díjjal kitüntetett bűvésze. A Las Vegas Stripen futó, Mindfreak Live nevű show-ja 10 év után fog véget érni.

hirdetés
A frissen díjazott Criss Angel készen áll karrierje új fejezetére
Fotó: A&E

Az évszázad bűvésze címet is büszkén viselő illuzionista, aki tavaly csillagot is kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán, most júliusban még egy hatalmas elismerésben részesült.

A Michigan állambeli Grand Rapidsban a Bűvészek Nemzetközi Testülete (IBM) életműdíjjal tüntette ki. Egy olyan elismeréssel, amelyet eddig csupán öt másik előadó kapott meg a szervezet hosszú történelme során, valamint két másik kereskedelmileg sikeres bűvész: Siegfried & Roy – írja a Las Vegas Sun a pár napja közzétett cikkében.

Ez a világ legnagyobb tisztelettel övezett bűvészszervezete, egyben a legnagyobb is, és már majdnem 100 éve létezik

– mondta Criss Angel.

Én vagyok a hatodik és egyben a legfiatalabb, aki megkapja. És a szervezet tagjainak egyhangúlag kell szavaznia, ezért lehet olyan nehezen megkapni. Ha egyvalaki nemmel szavaz, semmis ez egész. Ez egészen lenyűgöző.

Crissnek a FaceTime-on keresztül kellett beszédet mondania, mivel a Las Vegas-i Luxorban lépett fel a szokásos esti két show-jával. Michael Finney, az IBM nemzetközi elnöke és Lance Burton bűvészlegenda voltak a ceremónia díjátadói.

Az 50 éves, elképesztő karriert befutott, New York-i születésű Angel jelenleg "dupla műszakban" dolgozik: esténként a Mindfreak Live-val lép fel, és a napja nagy részét a következő műsora kidolgozásával tölti. Azt mondja, ez a díj még nagyobb hajtóerőt ad neki, hogy egy új, hihetetlen élményt alkosson a közönségének.

A Mindfreak Live show a Cirque du Soleil-társulattal október 28-án ér majd véget.

Csodálatos 10 év volt a Luxorban, és a Cirque-kel már régebb óta dolgozom együtt. Jó és nem annyira jó időszakban is részünk volt, de mindez hihetetlen tanulási tapasztalat volt nekem művészként és emberként is, és a világon semmiért nem cserélném el. Nagyon hálás vagyok a Cirque-nek és az MGM-nek a hihetetlen lehetőségért, és a műsorunk az elmúlt 10 évben nemcsak Las Vegas, hanem a világ legsikeresebb bűvészshow-ja is volt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek