Starity

Hivatalosan is felvállalta kapcsolatát Lili Reinhart és Cole Sprouse

2018. augusztus 05. 18:06   |   Szerző: Alysia

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly ősszel rebbentek fel a pletykák, hogy Cole és Lili sorozatbeli karaktereihez hasonlóan egymásra találtak a magánéletben is.

hirdetés

Viszont egészen a tegnapi napig egyik fél sem erősítette meg hivatalosan a kapcsolatukat, bár elég nyilvánvaló volt, hogy együtt vannak. Cole korábban a People Magazinnak adott interjújában elmondta, hogy Lilivel való kapcsolatáról soha nem fog beszélni.

Úgy gondolom, támadó, már-már invázió-jellegű az, ahogyan a magánéletemet akarják kifürkészni az emberek, ugyanakkor megtiszteltetésnek veszem, mert ez azt jelenti, hogy olyan kémiát látnak az emberek [Lili Reinharttal] köztünk, ami arra készteti őket, hogy a való életben is együtt akarjanak látni minket. (...) Az, hogy fősulira jártam, rádöbbentett, hogy az embernek térre van szüksége a magánéletével kapcsolatban, és ezeket a határokat már jó korán ki kell jelölni. Ami a magánéletemet illeti, nem fogok róla beszélni soha, mert nem tartozik senkire. Az emberek arról spekulálnak, amiről akarnak. Gyakorlatilag már a stáb összes tagjával összeboronáltak, de senkinek nem áll jogában tudni, mi áll a háttérben.

– nyilatkozta akkoriban Cole Sprouse. 

Áprilisban Párizsban romantikázott együtt a sztárpár, ahova egy rendezvény miatt utaztak, de bejárták a várost is. A szemfüles paparazzók több alkalommal is lencsevégre kapták őket, többek között amikor a két szerelmes kéz a kézben sétáltak, majd az autójuk mellett Lili egy csókot nyomott Cole arcára. Este pedig kettesben látogattak el egy étterembe, amiről szintén készültek képek. 

Cole a tegnapi napon ünnepelte 26. születésnapját, Lili pedig igazán kitett magáért és egy elképesztő nappal lepte meg kedvesét. A színésznő először egy helikopteres repüléssel lepte meg Cole-t, majd egy romantikus piknikkel folytatták a napot egy hegy tetején. A nap fénypontja pedig egy elképesztő tűzijáték volt, amit a színész és kedvese a helikopterből nézhettek meg. 

Emellett pedig Lili egy írtó aranyos köszöntőt is írt Instagram-oldalára, amelyben végre hivatalosan is felvállalták kapcsolatukat: 

Egyedül neked köszönhető, hogy a világ már nem egy idegen hely számomra. Boldog születésnapot, szerelmem!

– fűzte a megosztott fotóhoz Lili.

 

A post shared by Lili Reinhart (@lilireinhart) on

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek