Starity

Kiszivárgott egy vadonatúj Within Temptation-dal

2018. augusztus 09. 17:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy a holland metálzenekar hosszú időre visszavonult, idén azonban a turné mellé új album is kapcsolódik.

hirdetés

2014-et írtak a naptárak, amikor a boltok polcaira került a Within Temptation legutóbbi nagylemeze, a Hydra. A korong hatalmas siker lett világszerte hiszen olyan előadók voltak hallhatóak rajta, mint a Nightwish alapítójaként is ismert Tarja Turunen, Dave Pirner, vagy az amerikai rapper, Xzibit.

A formáció a turné végezetével hosszas szünetre vonult, melynek okára később fényt is derítettek. Kiderült, hogy az énekesnőben kétségek támadtak afelől, hogy érdemes-e folytatnia karrierjét a csapat frontasszonyaként. Mindezeken felül, néhány hónapja piacra dobta első szólólemezét, ami a My Indigo elnevezést kapta, melynek stílusvilága merőben eltér a Within Temptation által képviselt műfajtól, ugyanis Sharon a pop szakmában is otthonra lelt.

Tavaly máciusban hivatalosan is bejelentették, hogy a holland ötös elkezdett dolgozni vadonatúj stúdióalbumán, majd az is kiderült, hogy az újdonságot még idén a boltokba kívánják küldeni. Mint ismeretes, a Sharon den Adel vezette legénység októberben turnéra indul, melynek keretein belül Magyarországot is útba ejtik majd.

A minap, a  Music Rock & Planet nevezetű csatorna jóvoltából felkerült a YouTube-ra egy Raise nevzetű dal, ami álítólag a WT vadonatúj kislemeze. A dalban valóban Sharon énekel - vélhetően az In Flames frontemberével -, ám azt is megállapíthatjuk, hogy nóta demó felvétel. A hallgatóság természetesen - különböző hangnemben - felszólította a feltöltőt arra, hogy azonnal törölje a videot, mivel a WT nem adott ki hivatalos közleményt arról, hogy kislemezt jelentetnek meg, ahogyan azt sem, hogy ha mégis akkor milyen elnevezésen.

A zenekar egyelőre nem kommentálta a történteket, viszont a már fent is említett csatorna még mindig nem törölte le a dalt, tehát még mindig megtalálható. Érdekesség, hogy sokan nem azzal voltak elfoglalva, hogy illegálisan hallgatják a számot, hanem sokkal inkább kritizálták azt, hiszen volt aki nem tetszését fejezte ki, de olyan is akadt, akit megnyert a demó változat, figyelembe nem véve azt, hogy a nóta a hivatalos megjelenésig még bőven változhat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek