Starity

Októberben érkezik az Amaranthe új albuma

2018. augusztus 13. 12:12   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány óra telt el azóta, hogy megjelent az Amaranthe újdonsága, nem sokkal ezután pedig az albumra is fény derült.

hirdetés

Néhány órája vált elérhetővé a svéd/dán formáció vadonatúj kislemeze, a 365. A nóta egy kisfilm keretein belül debütált a csapat hivatalos YouTube-csatornáján, melynek képi vlágáért ismételten Patric Ullaeus felelt. Köztudott, hogy az Elize Ryd vezette egénység idén jeleníti meg ötödik nagyledmezét, ami elmondásuk szerint merőben túlszárnyalja elődjeit.

Az írás minden egyes másodpercét imádtam, létrehozni és elkészíteni ezt az albumot. Már alig várom, hogy feltárjuk az ötödik babánk nevét, bemutatni a világnak, és elterjeszteni az üzenetét. Máris azt érzem, hogy ez az eddigi legerősebb és legmagabiztosabb gyermekünk. A támogatás nagyon fontos volt, és hálás vagyok azoknak akik ebben részt vettek.

– mesélte korábban az énekesnő a Blabbermouth nevezetű lapnak.

Mint azt már fent is említettük, az első hivatalos dal csupán néhány órája jelent meg, nem sokkal később viszont már teljes egészében lehullott a lepel a Helix elnevezésű korongról. Kiderült ugyanis, hogy a tizenkét számot felsorakoztató kiadvány október 19-én kerül fel a lemezboltok polcaira, ha azonban ez nem lenne elég, az album borítóját is egyaránt megcsodálhatjuk.

Íme a dallista:

01. The Score
02. 365
03. Inferno
04. Countdown
05. Helix
06. Dream
07. GG6
08. Breakthrough Stardust
09. My Haven
10. Iconic
11. Unified
12. Momentum

A lemez borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek