Starity

Lana Del Rey volt a Sziget legjobb döntése: komolyan vette Magyarországot

2018. augusztus 11. 13:01   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lana Del Rey libabőrt okozott kicsiknek és nagyoknak: kisírt szemek voltak mindenhol.

hirdetés

Az Index fogalmazta meg Kendrick Lamarról, hogy: 

Lamar 42 perces késéssel és egy orbitális haknival emlékeztetett mindenkit arra, hogy lehetünk bármilyen büszkék a Szigetre, egy amerikai rapsztárnak még csak a füle botját sem éri meg mozgatni emiatt.

Ehhez képest Lana színpadi kellékekkel, pontosan és szerényen toppant be. Pedig ő is New York-i.

Lana Del Rey volt a Sziget legjobb döntése, ennyi biztos. Az énekesnő hihetetlen látvánnyal, szinte késés nélkül lépett a színpadra, kedvességgel, bájjal és tehetséggel. Lana egészen pontosa fél tíz után hét perccel kezdte el a 13 Beaches dalát, amely után végig libabőr kísérte az embert. A felvétel alatt végig mosolygott, integetett a rajongóknak és olyan kellem áradt belőle, amelyet még embertől és művésztől nem láttam.

Index

Elfogultság nélkül: rengetegen koncerten jártam már, azonban bátran írom, ez volt életem legjobb élménye. Az énekesnőn látszott, komolyan veszi a feladatát, a szórakoztatás minden formáját kimerítette, a show végére pedig kisírt szemeket láttam mindenhol. Lana címét biztosította: ő a fesztiválok koronázatlan királynője.

 

Lana Del Rey News  (@ldr.updates) által megosztott bejegyzés,

Egy fesztiválon a nézők általában nem egy koncertre mennek ki, hanem egész nap sűrű programok vannak túl – mi például már a 19 kilométerünket tapostuk egy alkalmazás szerint. Így minden késéssel töltött percet a lábunk és kedvünk is megérzi. Lanának már 30 után per perccel elindult az intrója, és a színpadot sem hagyta el előbb, mint 11, pedig a betervezett dalait előadta. Éppen ezért az utolsó száma előtt kiegészült a setlist a God & Monstersszel, Yayóval és Get Free-vel.

Két szám között pedig a rajongók szívébe még jobban beszelfizte magát: legalább öt-hat percet töltött az első sorral, ajándékokat fogadott el (semmilyen tárgyat, exkluzívan csak kézzel írt leveleket). Nem volt probléma az sem, hogy az egyik lány keze remegett és nem találta a kamera opciót, Lana kisegítette és türelmesen várta, majd egy öreg bácsival is jó néhány másodpercet beszélgetett. Ilyen odaadó előadót még tényleg sosem láttam.

Ha ez nem lenne elég, a közönség kántálása miatt előadta a The Blackest Day dalát acapellában, amit még sosem tett korábban.

A leghíresebb dalai mellett (Born to Die, Blue Jeans, Lust for Life, Ride és Video Games) a kevésbé populárisak is ugyanolyan élményt nyújtottak, mint az összes. Lana show-t csinált minden egyes másodpercben: hol a földön fekve adta elő, hol a zongora tetején, hol Marilyn Monroe-t hozta (Happy Birthday Mr. President), hol pedig egy hintán lebegett.

Egy mondata pedig különösen megütötte a fülemet:

Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok, ez egy hatalmas dolog egy olyan előadó és banda számára, amilyen én és mi vagyunk

Milyen előadó? Olyan, aki minőségi, libabőrt okozó, fület gyönyörködtető zenét gyárt? Igen, lehet nem mindenkinek a stílusa, ám ugyanúgy a pop, rock, metál és a többi műfaj sem mindenki kenyere. Vagy éppen olyan előadó, aki tiszteli annyira a közönségét, hogy ne késsen és betartsa a műsoridőt?

 

Lana Del Rey News (@ldr.updates) által megosztott bejegyzés,

A szám végére megfogadtam, ha Lana a közelben lesz, biztosan ellátogatunk megnézni.

–K.V.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek