Album- és klippremier: FTISLAND – Pretty Girl
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2018. augusztus 22-én jelent meg legújabb japán kislemeze a dél-koreai pop-rock együttesnek. A lemez címadó dalához egy videoklip is társul.


Korábban már beszámoltunk arról, hogy az öt tagot számláló zenekar legújabb japán stúdióalbuma idén áprilisban jelent meg Planet Bonds néven. Az album Hold the Moon és a Paradise című dalaihoz videoklip is készült. Ezután az együttes júliusban tért vissza, hosszú kimaradás után koreai téren, hogy kiadják What If című középlemezüket. Ezen az albumon a Summer Night's Dream című dal kapott videoklipet.
Az FTISLAND azonban így sem pihen, ugyanis ma visszatértek legújabb kislemezükkel, ami a Pretty Girl címet viseli. A kislemez összesen 4 különböző változatban elérhető Japánban. A normál lemez összesen 3 új dalt tartalmaz; köztük az albumnak is címet adó dalhoz egy videoklip is társul, amit még július 17-én osztott meg a menedzsment az együttes hivatalos japán YouTube-csatornáján. A klipben az FTISLAND tagjai egy romantikus tengerparti vakációra indulnak a Pretty Girllel, a 2EYES alapító tagjával, Hyangsookkal. A videoklipet alább tekinthetitek meg!
A kislemez dalai:
- Pretty Girl
- Remember
- Break It Down




Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
Júliusban hunyt el a sztár.
A színésznő Sophie pártját fogja.
Új életet kezdett a híresség.
Kiderült, mihez ragaszkodik.
Felvállalták a kapcsolatukat.
Közösen ebédeltek, mint egy család.
Ő is felköszöntötte a kicsit.
Nagyon csúnya fordulatot vett a szakítás.