Starity

Film készül a Csitt, csitt című regényből - íme a két főszereplő

2018. augusztus 29. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Becca Fitzpatrick Csitt, csitt című bestsellere 2009-ben került a boltok polcaira, a történet pedig hamar a könyvmoly tinédzserek kedvence lett. Az írónő sokáig habozott a könyv adaptálását illetően, nemrégiben viszont szabad utat adott a stúdióknak.

hirdetés

A Csitt, csitt-film körüli események egészen 2012-ig nyúlnak vissza, amikor a Lionsage és a LD Entertainment is megvásárolta az adaptáláshoz szükséges jogokat, hogy egy egész filmsorozatot készíthessenek belőle. A forgatókönyvíró Patrick Sean Smith volt, azonban mint kiderült Becca Fitzpatrick egy 2014-es nyilatkozatából, az írónő úgy érezte, még nem érkezett el a megfelelő pillanat, hogy a film elkészülhessen, így a szerződést nem újították meg. A történet izgalmas része 2018. július 20-án kezdődött, amikor Becca kiírt közösségi oldalaira egy titokzatos, ám sokatmondó szöveget: "hamarosan". A további bejelentésekre tényleg nem kellett sokat várni, az elmúlt hetek alatt lehullt a lepel a filmet készítő stúdiókról (BCDF Pictures és Kalahari Film & Media), a rendezőről, Kellie Cyrus-ról, aki a Vámpírnaplókon és a The Originals-on is dolgozott korábban, a minap pedig a két főszereplőt alakító színész neve is napvilágot látott.

hirdetés

Nora Grey bőrében a feltörekvő Liana Liberato-t láthatjuk majd, aki korábban olyan filmekben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, mint a Ha maradnék Chloë Grace Moretz oldalán, illetve a Bízz a szerelemben és a To The Bone Lily Collins mellet.

És bár Wolfgang Novogratz-ot, a Foltot alakító színészt eddig kevesebb műben láthattuk, ha miden jól megy, a Csitt, csitt bizonyára nagy löketet fog neki adni a karriejét illetően.

A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek