Így köszöntötte fel Namie Amuro Jolin Tsait születésnapja alkalmából
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Namie Amuro kedves gesztussal és egy kis aprósággal tette még emlékezetesebbé Jolin Tsai születésnapját.

Köztudott, hogy Namie Amuro és Jolin Tsai évek óta jó barátságot ápol, sőt 2014-ben közös dalt is készítettek. A japán ikon tavaly szeptemberben jelentette be visszavonulását, s utolsó fellépésére 2018. szeptember 15-én került sor a WE ❤︎ NAMIE HANABI SHOW 前夜祭 〜I❤︎OKINAWA/I❤︎MUSIC〜 egynapos zenei fesztiválon. Tajvan első számú dívája pedig pont aznap ünnepelte 38. születésnapját, s ez alkalomból Namie kis aprósággal kedveskedett neki.
Imádom a lufikat! Köszönöm drága Namiémnek és csodálatos csapatának!
– örvendezett Instagram-posztjában.
Később közös képet osztott meg barátnőjével, melynek leírásában megköszönte a meghívást és minden jót kíván neki a jövőben.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy meghívtál az utolsó fellépésedre, nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy a részese lehettem. Csak a legjobbakat kívánom neked, de ami a legfontosabb, mosolyogj mindig, drágám! Millió puszi.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Tovább zajlik a drámájuk.
Botoxoltathatott a színésznő.
Ilyen boldog új szerelme mellett.
Nagyon cuki nevet kapott.
Volt egy ilyen időszak az életükben.
Megint együtt a csajcsapat!
Elmondta, mik az aggályai.
Így emlékszik arra az időszakra.
Ebben az Angliába költözésről áradozott.
A héten hunyt el a színész.