Starity

Mike Shinoda szólókoncertjei felemelő és gyógyító ünnepélyek

2018. szeptember 19. 00:12   |   Szerző: Éowyn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Linkin Park frontemberének különleges show-i saját maga és a rajongók számára is segítik a továbblépést. Bécsben a magyar rajongók is részesei lehettek az élménynek.

hirdetés
Mike Shinoda szólókoncertjei felemelő és gyógyító ünnepélyek
Fotó: oeticket.com

Visszagondolva két hónappal ezelőttre, ez a turné nagy kudarc lehetett volna. Több, mint öt hétig tartó világ körüli utazás, több show-val hetente, amit már évek óta nem csináltam.

Mike Shinoda, a Linkin Park alapítója és egyik frontembere először vállalt be turnét szóló előadóként. A "trauma után", azaz jó barátja, és az együttes vezető énekese, Chester Bennington halála után kiadott, Post Traumatic című szólóalbumának munkálatai elmondása szerint egyfajta terápiát jelentettek a számára.

Májusban, júniusban és júliusban promóciós fellépései voltak az USA-ban; augusztusban pedig elindult a koncertkörútja Ázsiában, amely aztán Európában folytatódott, nagy sikerrel.

A show-k között napi 3-18 órákat utazott repülőn, vonaton, vagy autóval. A megszokottól eltérően nem volt mellette az együttes többi tagja, akik kisegítették volna az interjúk és a sajtótájékoztatók, vagy éppen a koncertek alkalmával, ha ő éppen nem volt topon, vagy elfáradt volna a hangja.

A Post Traumatic-turné eddigi állomásai változatosak voltak: voltak koncertek napközben és este, beltéren és szabad ég alatt. Emellett két olyan háttérzenész segítette őt, akikkel azelőtt még soha nem találkozott, és alig volt lehetőségük próbálni.

Mindehhez ügyességre, alázatra, kitartásra és türelemre volt szükség. És szerencsére

- írta pár napja Instagramján.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Mike Shinoda (@m_shinoda) által megosztott bejegyzés,

Visszatekintve, ugyanaz a dolog vezetett engem végig az elmúlt év során + ez segített létrehozni ezt a turnét: a hála. Elfáradtam. Megbetegedtem. De ahelyett, hogy lerövidítettem volna a dalokat, azon kaptam magam, hogy még többet adok hozzá. Gyámoltalanság helyett bátorságot éreztem. Hálás vagyok azért, hogy lehetőségem van alkotni, élőben játszani. Hálás vagyok azoknak a rendkívüli embereknek, akik áldozatot hoztak azért, hogy egy nálunk nagyobb dolog részesei legyenek. És hálás vagyok a rajongói családnak is, akik lehetővé tették ezt az egészet.

Mike szerint a show-k hangulata eddig egészen különleges volt. Szeptember 7-én Bécsben adott koncertet, ahol az osztrák és német rajongókon kívül sok magyar is részese volt az élménynek.

Ezek nem 'koncertek', és nem 'szórakoztatás' voltak. Biztosan nem 'tisztelgés', vagy bármilyen szomorú dolog. Nem tudom, hogyan nevezzem őket, de örömteli, izgalmas, katartikus, ordítós, éneklős, ugrálós ünnepélyek voltak, amelyekért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy folytathassam, amíg csak tehetem.

A világsztár a tőle megszokott lendülettel és profizmussal lépett Bécsben is a színpadra. A tehetsége és a kisugárzása itt is magával ragadta a közönséget.

A Post Traumatic album számain kívül Linkin Park dalokból, és Fort Minor nevű hip hop formációja dalaiból is válogatott a műsorhoz. Az első blikkre mókás, de mélyebben is értelmezhető Ghosts című dalnál ezúttal is sokan húztak fehér zoknit a kezükre a közönség soraiban.

Dalrészletek, magyar felirattal itt láthatóak.

További koncertvideókért kattints ide!

A nagy Linkin Park slágerek zongoraverziója során a közönség együtt énekelhette Chester sorait Mike-kal, aki többször is csukott szemmel - úgy tűnt, hogy a rajongók által szinte feltöltődve - játszott.

Magyar feliratos videó itt látható!

A kihagyhatatlan In The End előtt megosztotta gondolatait az együttes jövőjét illetően, valamint azzal kapcsolatban is, mennyire hálás a rajongók szeretetéért és kitartásáért:

A Running From My Shadow című számmal zárta a show-t, amely során – a Linkin Park "hagyományait" követve - a közönséghez igen közel kerülve énekelt:

A tervezőgrafikusi végzettséggel rendelkező, kreatív zenész az Arena Wien falain is hátrahagyta rajzait.

Észak-Amerika következik októberben, ahogyan az LPlive-on és Mike hivatalos oldalán is olvasható.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek