Starity

Joe Alwyn először nyilatkozott Taylor Swifthez fűződő kapcsolatáról

2018. szeptember 20. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szerelmesek viszonya 2017 elején vette kezdetét, ám azóta is igyekeznek a médiától elzártan élni magánéletüket.

hirdetés

Mióta napvilágra került Taylor Swift és Joe Alwyn kapcsolata, mindenki arra kíváncsi, hogy vajon mekkora a boldogság a zárt ajtók mögött, ám ez idáig nem derült ki. A szerelmesek féltőn óvják viszonyukat, ami újdonságnak számít, hiszen az énekesnő a nagy nyilvánosság előtt élte meg korábbi kapcsolatainak mélységeit és magasságait.

Joe-t nemrég a brit Vogue magazin interjúvolta meg, a beszélgetés során pedig természetesen a magánéletére terelődött a szó, amiről visszafogottan úgy fogalmazott, hogy

Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek kíváncsiak életemnek ezen oldalára, de úgy gondolom, eddig sikerült a magunkénak megtartanunk a magánéletünket... ami azt illeti, szívesen beszélnék inkább a munkámról.

Fotó: Metro Illustration

Ha Taylor Angliában járt, mindig igyekezett úgy intézni, hogy mindenki azt higgye, munkaügyeket intéz. Joe-val lakat alatt tartják a kapcsolatukat, a legtöbbször privát tulajdonban lévő helyeken találkoznak, ahol lehetőségük nyílik jobban megismerni egymást anélkül, hogy nyomást gyakorolnának rájuk vagy hogy végig kelljen hallgatniuk az emberek velük szembeni ítélkezését

– nyilatkozta egy bennfentes az E! Online-nak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek