Ashton Kutcher elütött az autójával egy tinédzsert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznek nem indult könnyen a keddi napja – a nagy rohanásban véletlenül elütött egy fiatalembert.

A 19 éves Leo Marenghi épp egy iskola felé tartott, hogy felvegye azokat a gyerekeket, akiknek felvigyázásával a szülők megbízták, amikor váratlanul elütötte őt egy fekete Tesla. A sofőr nem hajtott el a helyszínről, hanem rögtön kiszállt az autóból és Leo segítségére sietett, a fiú pedig ekkor szembesült azzal, hogy a járművet nem kisebb személy, mint Ashton Kutcher vezette.
A Sunset Bronson Studios kocsifelhajtójáról kanyarodott le, ahol volt egy útlezárás, így nem láthatta, hogy jövök. Amikor a szemszögébe kerültem, már túl késő volt, hogy megálljon. Elütött. Azonnal kiugrott az autóból, és azt mondta,
Nagyon sajnálom! Nem láttalak. Jól érzed magad?.
– elevenítette fel a történteket az áldozat, akinek az volt az első kérdése a színészhez, nem okozott-e kárt az autójában, mire Ashton megnyugtatta:
Efelől nem aggódok. Biztos, hogy rendben vagy?
Miután Marenghi biztosította a színészt jólléte felől, arra kérte őt, hadd készíthessen vele egy közös képet, Kutcher pedig természetesen fejet hajtott a kérés előtt.
Nagyon kedves volt. Bár nagyon megijedtem a baleset miatt, szerencsére nem tört el semmim és okom sem volt arra, hogy a rendőrséghez forduljak.

via E! Online

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.