Kulcsár Edinának ismét magyarázkodnia kellett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egykori szépségkirálynő a közelmúltban adott életet első gyermekének, a babával kapcsolatban hozott egyik döntése miatt azonban máris támadják.


Kulcsár Edina tegnap, az Instagramon tett közzé egy friss képet magáról, melyen Terence Hill-lel láthatjuk. A színész legújabb filmjét érkezett népszerűsíteni hazánkba, a modell pedig nem szerette volna kihagyni a vele való találkozás lehetőségét, hiszen gyerekkora óta nagy rajongója. Követői közül többen Edina szemére vetették, hogy újdonsült kismamaként nem lett volna szabad magára hagyni kisbabáját, a modell azonban kiállt magáért és megnyugtatta a kötekedőket: a kicsi nem volt egyedül, nagymamái vigyáztak rá, amíg távol volt.
Megszoptattam a kisfiamat, majd a két nagymamájával hagytam otthon arra a szűk egy órára, amíg én elmentem a gyerekkori idolommal találkozni. Terence Hill filmjein nőttem fel, hatalmas megtiszteltetés, hogy találkozhattam vele személyesen. A kézfogás után pedig egyből siettem haza. A telefon végig a kezemben volt, hogy ha bármi történne otthon, öt perc alatt hazaérjek. Ezt az időt, amíg én távol voltam, Medox végigaludta, fel sem tűnt neki, hogy egy picit távol voltam tőle
– nyilatkozta a Borsnak a kismama.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.