Starity

A szomorú és magányos Cheryl sosem gondolta volna, hogy egyszer egyedülálló szülő lesz

2018. szeptember 29. 20:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyot csalódott gyermeke apjában az énekesnő – azért szakított párjával, mert Liam kevés időt töltött a családdal, és nem törődött a fiukkal.

hirdetés

Cheryl Cole júliusban, nem sokkal fiuk, Bear első születésnapja után adta ki párja, Liam Payne útját, de nem könnyebbült meg a szakítás tényétől. Barátai szerint az énekesnő szomorú és magányos; nehezen viseli az egyedülálló anyák sorsát. Egy bennfentes nemrég úgy nyilatkozott a Mirrornak, hogy az apa és az anya között a közös gyermeknevelés sem megy könnyen, hiszen Liam folyamatosan úton van, hogy szólókarrierjét építse.

A barátai tudják, hogy kapcsolatának zátonyra futása nagyon érzékenyen érintette Cherylt, aki sosem gondolta volna, hogy egyszer egyedülálló anya lesz

– nyilatkozta a fent említett forrás.

Egyesek azt is tudni vélik, hogy az énekesnő és kisfia hamarosan szedik a sátorfájukat és kiköltöznek a Surrey-ben található közös családi fészekből, ahol még Liammel együtt éltek. Az ügyben a Mirror megkereste Cheryl sajtóképviselőjét, de az énekesnő nem kívánta kommentálni a pletykákat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek