Starity

Harmadik babájukkal várandós Jamie Dornan felesége

2018. október 08. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan ötfősre bővül a Dornan-Warner família, ugyanis az Ötven árnyalat-filmek főszereplőjének felesége áldott állapotban van.

hirdetés

Az E! Online megerősítette a pletykákat: Jamie Dornan és Amelia Warner hamarosan háromgyermekes szülők lesznek. A pár 2013-ban kötött házasságot, kapcsolatukból eddig két lányuk született – Dulcie négyéves, Elva pedig kettő és fél –, azt azonban nem közölték, ezúttal milyen nemű gyermek „áll a házhoz”.

Apának lenni a legjobb dolog a világon!

– lelkendezett egy korábbi interjúban a színész, aki 2016-ban így nyilatkozott egy talk show-ban:

Most már két kislányunk van, ami őrületes. Azt hiszem, az egyik legjobb barátom példálózott a legtalálóbban, amikor azt mondta, Egy gyerek olyan, mint egy háziállat, kettő azonban már állatkert.. Nem értek teljes mértékben egyet ezzel a kijelentéssel, túlzásnak érzem, de határozottan nehezebb két gyerekkel, hiszen az embernek kevesebb ideje van önmagára, de jól alkalmazkodunk a változásokhoz, így az ember teszi, amit tud: elfogadja, hogy ezentúl kevesebbet alszik, kevesebb idővel képes gazdálkodni, kevesebb idő áll rendelkezésére például olvasni, mosni és minden mást csinálni, amit általában csinál.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek