Kaley Cuoco: „Ha a férjem holnap elhagyna, kutya bajom sem lenne”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Agymenők Pennyje legutóbbi interjújában megerősítette: önálló, független nő, aki a saját lábán is képes megállni.

Kaley Cuoco nem is lehetne boldogabb, hiszen mind a szakmájában, mind a magánéletében sikeres, ugyanakkor elmondása szerint nem érintené érzékenyen a dolog, ha egyik napról a másikra kirántanák a lába alól a talajt. A 32 éves sorozatsztár a Women's Health magazinnak vallott arról, hogy nem a pénzéért szereti férjét, Karl Cookot, ahogy a férfit sem hozza lázba, hogy ő minden idők egyik legjobban fizetett televíziós színésznője.
Klassz dolognak tartom, hogy Karl sosem nyalizott nekem, és nem érdekelte a körülöttem zajló mizéria. Azért szeretett belém, mert én is osztoztam a lovak iránti szeretetében, ami visszatérő témává vált közöttünk a kapcsolatunk kezdetén
– nyilatkozota Cuoco, majd így folytatta:
Jó érzés a tudat, hogy anyagilag stabil lábakon állok, megdolgoztam érte. Szeretem azt tanácsolni a barátaimnak, hogy mindig bizonyosodjanak meg arról, jó irányba tart-e az életük, és amikor ők a legfontosabbak önmaguknak, mindegy ki érkezik az életükbe – legyen az házastárs vagy barát / barátnő –, az csak egy hozzáadott bónusz lesz. Ami engem illet, nincs szükségem Karlra. Ha holnap elhagyna, kutya bajom sem lenne. Ő ezzel tisztában van és ugyanígy érez.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Interjút adott a színész.
Egy időre jegeli a barátságot.
Nagyon haragszik rá.
Fura dolgot vettek észre.