Starity

A házasság nem életbevágóan fontos Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham számára

2018. október 18. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 31 éves modellnek és húsz évvel idősebb akciófilmsztár párjának nem sürgős oltár elé állnia.

hirdetés

Jason Statham két évvel ezelőtt kérte meg Rosie Huntington-Whiteley kezét, ám az esküvővel kapcsolatban azóta is nagy a csend. Ennek oka van, ugyanis a pár számára nem fontos a papír – anélkül is boldogok; fiuk, Jack Oscar érkezésével pedig teljes lett a családjuk.

Majd eljön az esküvőnek is a maga ideje. Az elmúlt időszakban a munkánkra fókuszáltunk, aztán megérkezett Jack az életünkbe, de természetesen szóba kerül köztünk a házasság. A megfelelő pillanatra várunk, ugyanakkor az esküvő nem bír kiemelkedően fontos szereppel az életünkben. Nagyon boldogok vagyunk. Véleményem szerint akkor lesz igazán jó, amikor a fiunk kicsit nagyobb lesz és őt is bevonhatjuk

– nyilatkozta az Extrának adott interjújában a szőke szépség, aki nyolc éve alkot egy párt a színésszel.

Jason boldogan kel fel hajnali ötkor, hogy eleget tegyen apai kötelezettségeinek, és egyúttal lehetőséget biztosít számomra, hogy picit többet aludjak. Nagyon gyakorlatias és brilliáns apa. Borzasztó szerencsés vagyok, csodálatos társam van

– lelkesedett Rosie, majd hozzátette, a jövőben szeretnék további csemetékkel bővíteni családjukat.

via People

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek