Starity

Egy orosz modell azt állítja, Kit Harington vele csalta a feleségét

2018. november 24. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hölgy elmondása szerint egy hónapig tartott fenn kapcsolatot a Trónok harca sztárjával.

hirdetés

Olga Vlaslova azt állítja szenvedélyes kalandba keveredett Kit Haringtonnal, amikor a színész még csak a vőlegénye volt Rose Leslie-nek, de házasságkötésük után is össze-összebújtak. Hogy állítását alátámassza, a nő közzétett néhány felvételt, melyek állítólag a színészt és őt ábrázolják intim helyzetben. A tudósítások szerint a modell és a sorozatsztár légyottjaira Luxemburgban került sor 2018 júniusában.

Az állítások teljességgel valótlanok. Kit soha nem járt Luxemburgban és soha nem is találkozott Olga Vlaslovával

– üzente sajtóképviselője útján Harington.

Ami Kitet illeti, a Trónok harca forgatásán ismerkedett meg Rose-zal, akivel hamar egymásba is szerettek. Kapcsolatukat sokáig titoklták, csak 2016-ban erősítették meg, hogy együtt vannak, és egy évvel később tudatták a nyilvánossággal, hogy jegyben járnak. Esküvőjüknek Skócia adott otthont, mely jeles eseményre sorozatbeli kollégáik is meghívást kaptak.

A Trónok harcának köszönhetem a jövendőbeli családomat. Az életem sínen van. Ez a legfontosabb, amit a sorozatban játszott szerepemnek köszönhetek, ami ráadásul teljesen megváltoztatta az életemet. (...) Izland csodálatos, az északi fények varázslatosak, és mivel minden ott történt, ahol, szerelmes lettem. Ha az ember vonzódik valakihez, akivel aztán el kell játszania, hogy szerelmesek egymásba, nagyon könnyű valóban belehabarodni a másikba

– nyilatkozta egy korábbi interjúban Kit.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek