11 sztárpár, akik vakrandin találkoztak először – I. rész
A barátaid azt javasolják, találkoznod kéne a cuki rokonukkal / ismerősükkel, de a vakrandinak már a gondolatától is kiver a víz? Ne aggódj, nem vagy egyedül, cikkünkben ugyanis olyan sztárpárokat mutatunk be, akik szintén így ismerkedtek meg egymással.

Harry herceg & Meghan Markle
A szerelmesek első tévéinterjújuk keretein belül meséltek arról, hogy egy közös barátjuk hozta össze őket. Harry herceg úgy nyilatkozott, pozitívan csalódott, amikor meglátta a Briliáns elmék sztárját a lebeszélt helyszínen, a többi pedig azóta történelem. A herceg és az exszínésznő immár több, mint négy éve alkotnak párt, házasságkötésükre 2018 májusában került sor, első gyermekük pedig 2019 májusában jött világra. És hogy ki volt a közös barát, aki bemutatta őket egymásnak? Violet von Westenholz, a Ralph Lauren PR-osa, aki gyerekkori barátja Harrynek, Meghant pedig a márka révén ismerte meg évekkel ezelőtt.
Tom Brady & Gisele Bündchen
A sportoló 2009-ben, a Details magazinnak adott interjújában vallotta be, hogy 2006-ban, egy barátja tanácsára találkozott szupermodell kedvesével, mindössze néhány héttel azután, hogy szakított Bridget Moynahan színésznővel. Barátja azzal keltette fel Tom érdeklődését, hogy azt mondta neki Gisele-ről, ő a női megfelelője minden tekintetben.
Adam Shulman & Anne Hathaway
Adam a Life & Style magazinnak vallotta be, hogy 2008-ban egy bartja taszította Anne karjaiba, akivel olthatatlan szerelemre gyúltak egymás iránt. Kapcsolatukat 2012-ben a házasság kötelékében is megpecsételték és mostanáig két gyermekük született.
Brad Pitt & Jennifer Aniston
Az egykori álompárra sokan irigykedtek annak idején, hiszen évekig látszólag tökéletes házasságban éltek, azt azonban talán csak kevesen tudják, hogy a két színészt ügynökeik hozták össze.
Benji Madden & Cameron Diaz
Bár a zenész és a színésznő régóta ismerték egymást, hivatalosan csak egy vacsorapartin mutatták be őket egymásnak, melynek házigazdája Cameron és Benji sógornője, Nicole Richie volt. A fiatalok nagyon egymásra találta azon az estén, kapcsolatukat pedig azóta is a spontaneitás jellemzi: esküvőjükre is nappalijukban, mindössze néhány barát jelenlétében került sor.
Emily Blunt & John Krasinski
Anne Hathaway-nek köszönhetjük e páros egymásra találását, ugyanis miután a színésznő közösen szerepelt Az ördög Pradát visel című filmben Emilyvel, elhatározta, hogy összehozza kolléganőjét egyik jó barátjával. A találkozó nagyon jól sikerült, ugyanis John úgy emlékezett rá vissza 2011-ben Ellen DeGeneres műsorában, hogy bár nem keresett szerelmet, első pillantásra beleesett Emilybe és még akkor közölte vele, hogy odavan érte.
Elsa Pataky & Chris Hemsworth
A színész az El Hormiguero című műsorban ismerte el, hogy vakrandin találkozott későbbi feleségével, és már az első pillanatban tudta, hogy Elsa lesz számára az igazi. Elmondása szerint szórakoztatónak, jó humorúnak és mókásnak találta a szőkeséget és amikor vele volt, érezte, hogy minden a helyére kerül.
Khloe Kardashian & Tristan Thompson
Lamar Odomtól való válása után nem csoda, ha Khloe kicsit kiábrándult a szerelemből, barátai azonban nem hagyták, hogy lemondjon az élet e nagy csodájáról, így randit szerveztek neki Tristannal. Brandon Jennings és Malika Haqq javasolták neki, hogy találkozzon a férfivel, Khloe azonban nem volt oda túlzottan az ötletért. Míg a Bel-Air Hotelben vendégeskedett, Tristan csatlakozott hozzá egy vacsorára, ami végül olyan jól sült el, hogy összejöttek, azóta pedig született egy közös gyermekük is True személyében. Bár ma már nincsenek együtt, a kicsi miatt igyekszenek jó viszonyt fenntartani egymással.
Hilarie Burton & Jeffrey Morgan Dean
Hilarie és Jeffrey nemcsak hogy vakrandin, ráadásul duplarandin találkoztak először! A színész Odaát-beli kollégája, Jensen Ackles szervezte meg a találkozót, melyre feleségét, Daneelt és Hilarie-t is magával vitte. Az este végül Jeffrey hátsó kertjében, tequilázással végződött, Jeffrey pedig azóta elvette a szőke szépséget, aki két gyermekkel ajándékozta meg.
François-Henri Pinault & Salma Hayek
A színésznő saját bevallása szerint barátai hozták össze párjával, mindezt ráadásul úgy, hogy ő nem is tudott arról, hogy randija lesz. Cimborái úgy állították be, hogy meghívást kapott egy hivatalos eseményre, ahol egyedül a férfi volt jelen. Mikor Salma rájött, mi folyik a háttérben, éktelen haragra gerjedt, a találkozó pedig nem sült el jól, de végül mégis egymásra találtak François-Henrivel.
Blake Lively & Ryan Reynolds
Deadpool megformálója az Entertainment Weeklynek mesélte el, hogy bár Blake-kel már ismerték egymást, amikor sor került első randijukra, az mégis nagyon különösen sikerült. A vakrandi ugyanis duplarandi volt, ők pedig más-más partnerrel érkeztek, de mivel rögtön megvolt köztük a kémia, csak egymással foglalkoztak a találkozó alatt.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Újra összejött a két híresség.
Régi stylistja dolgozott rajta.
Nagyon egymásra találtak.
Kiakadt egy kommenten.
Kiderült, mi volt az oka.
Nem akarta feleségül venni?
Kiderült, miért döntöttek így.
Így ragyogtak a sztárok.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.