Starity

Paris Hilton többé már nem bízik Lindsay Lohanben

2018. december 20. 18:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, Paris igyekszik kiszelektálni azokat az embereket az életéből, akik nincsenek rá jó hatással.

hirdetés

Paris Hilton nemrég bontotta fel Chris Zylkához fűződő eljegyzését, most pedig pontot tett a találgatások végére és megerősítette: ő és Lindsay Lohan nem barátnők többé. Az egykori cimborák kapcsolatának megromlásáról szóló pletykák júliusban kaptak szárnyra, amikor Hilton a #PathologicalLiar, azaz a kóros hazudozó hashtaget használta Lohannal kapcsolatban.

Fotó: WireImage I Jeff Vespa, Instagram

Korábban barátnők voltunk, de mostanra olyasvalakivé vált számomra, akiben képtelen vagyok bízni többé, és amúgy is csak pozitív életszemlélettel és jó emberekkel szeretném körülvenni magam

– reagált a szóbeszédre Paris a SiriusXM egyik adásában, majd elárulta azt is, miképp is készült az a 2006-os fotó, melyen őt, LiLót, valamint Britney Spearst láthatjuk egy autóban ülve.

Britney és én bulizni voltunk aznap este. Lindsay berobbant a partira. A Beverly Hills Hotel bungalóinál voltunk egy afterpartin. Britney és én távozni készültünk. Lindsay követni kezdett minket és bepréselte magát az egyébként kétszemélyes autóba. Nem szerettem volna megalázni őt a lesifotósok előtt azzal, hogy közlöm vele, Szállj ki a kocsimból!, ezért inkább annyiban hagytam a dolgot. Hazahajtottunk a házamhoz, aztán Britney is meg én is nyugovóra tértünk. Akkoriban még nem volt Über, így gondolom, Lindsay hívott magának egy taxit és hazament. Fogalmam sincs

– magyarázta Lohan kapcsán Hilton, Spearsről azonban a mai napig pozitív véleménnyel van:

Legutóbb Vegasban láttam Britney-t az egyik show-ján. Dögösebben festett, mint valaha! Egyáltalán nem fog rajta az idő... Imádom őt!

LiLo, Britney és Paris 2006-ban I Fotó: Bauer Griffin

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek