Starity

Bréking! Chris Brownt letartóztatták nemi erőszak miatt

2019. január 22. 15:03   |   Szerző: egridora

Az amerikai énekest már megint lekapcsolták, de most Párizsban. A vád ezúttal elég súlyos: nemi erőszak és kábítószer-birtoklás.

hirdetés
Bréking! Chris Brownt letartóztatták nemi erőszak miatt
Fotó: Chris Brown / Instagram

A 29 éves Chris Brown jelenleg őrizetben van két társával, miután egy magát megnevezni nem kívánó nő feljelentést tett ellenük. A rappert hétfőn vették őrizetbe nemi erőszak és kábítószer-birtoklás gyanújával.

A nyomozóknak két napja van, hogy eldöntsék: elengedik őt vagy előzetes letartóztatásba helyezik. A párizsi rendőrség szerint a fogvatartottak között Brown testőre is szerepel. Az énekes sajtósa egyelőre nem kommentálta a vádakat, mert nem tudta, mit csinált Chris Brown Párizsban.

Chris óriási bajban van, hiszen 2009-ben már folyt ellene eljárás hasonló ügyben, akkor barátnőjét, Rihannát bántalmazta, a próbaideje 2015-ben járt le. Tavaly egy fotóst ütött le, amiért szintén letartóztatták, ezen kívül vádolták már csoportos nemi erőszakkal és fegyverrel való visszaéléssel is, de valahogy eddig mindig megúszta a börtönt. 

hirdetés

Embed from Getty Images

A panaszt benyújtó hölgy azt állította, hogy a Le Crystal klubban találkozott az énekessel és a társaival, ezt követően a Mandarin Hotelbe mentek. A 24 éves nő feljelentésében elmondta, hogy az énekes és testőre január 15-én a hotelben megerőszakolta őt. Az áldozat szerint az esemény alatt elkülönítették a barátjától.

Az ügyészség hivatalosan is megerősítette, hogy nemi erőszak vádja miatt tartják fogva a gyanúsítottakat. A kihallgatások és a vizsgálatok jelenleg is zajlanak.

Fotó: Bestimage

Chris Brown 2015 augusztusa óta egy párt alkot Ammika Harrissel, akinek az Instagram-oldalát szintén elárasztották a kérdések az énekessel kapcsolatban, sőt sokan őt is vádolták a sztár viselkedéséért. 

Kérlek Ammika írj valamit Chrisről, akár 20 év börtönt is kaphat. Én félnék tőle...

– írja az egyik kommentelő.

Segíthettél volna, de te is tudtál róla. Nem hiszünk neked.

– írja egy másik kommentelő Ammikának, hiszen a fotók szerint ő is Párizsban tartózkodott a jelenleg óriási bajban lévő sztárral. A modell Instagram-oldaláról eltűntek a közös képek Chrissel és nem is kommentál semmit.

via Mirror

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek