Starity

Az álmait választotta! Mohamed Fatima elhagyja Magyarországot

2019. január 30. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő az Instagramon számolt be döntésének miértjéről és egyúttal azt is elárulta, mit fog csinálni külföldön.

hirdetés

Fotó: Instagram

Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, Mohamed Fatima besokallt. Az énekesnő ugyanis nem véletlenül döntött úgy, hogy eddigi életét hátrahagyva egy másik országban próbál szerencsét, ám rajongóit sem szerette volna kétségek közt gyötrődni, így elárulta nekik, miért döntött úgy, ahogy.

Nem is tudom, hol kezdjem, amit most akarok írni de ennyivel tartozom azoknak, akik szeretnek és nem értik az elutazásom okát! Sokan kérdezik tőlem, miért nem énekelek már? Az van, hogy énekelek meg énekelni is fogok, mert mielőtt híres lettem, is énekeltem, de nem tudok beállni a sorba ahol a 20. bohóc lehetek a palettán, ahol nem a tehetség, az érték a fontos, hanem az, hogy mennyire vagy botrány arc

– kezdte bejegyzését Fatima, majd néhány sorral lejjebb ekképp folytatta:

Amikor rájöttem, hogy elveszett az örömöm a saját zenémben, akkor kezdtem el gyerekekkel foglalkozni! (...) A gyerekek őszintesége és tisztasága volt az, ami minden bajomon átvitt, és ezért döntöttem úgy, hogy most elmegyek és hivatalosan is óvónéni leszek! Ez lenne az igazi oka, amiért most picit elmegyek, és bár egyik szemem sír, a másik nevet, de mégis tudom azt, hogy most az igazi céljaim felé tartok! Nem könnyű mindent újra kezdeni a 0-ról egy idegen országban de mégis azt gondolom, ha meg sem próbálom, akkor örökké bánni fogom! Kívánom nektek, hogy soha ne adjátok fel, merjetek lépni a céljaitokért!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek