Starity

Kelly Clarkson feldolgozta Lady Gaga és Bradley Cooper Shallow-ját – videó

2019. február 17. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő egy közelmúltbeli fellépése alkalmával adta elő a Grammy-nyertes dalt.

hirdetés

Imádom a művészeket. Tudom, akad versengés bőven minden iparágban, sokan aláássák egymást, de ami minket illet, mi inspirációt nyerünk egymástól és attól, amit a másik csinál. Ez a csaj egész egyszerűen fantasztikus. Különbözőek vagyunk, de ugyanakkor hasonlítunk is, hiszen ő is odavan a zenéért, ezért csinálja azt, amit

– magyarázta Lady Gagára utalva Kelly Clarkson, aki azt is felelevenítette, hogy egyszer kolléganője nyitotta meg fellépését, ami után kedves levelet fogalmazott neki, mely gesztus nagyon jó érzéssel töltötte el.

Annyira klassz a tudat, hogy valaki, aki ilyen tehetséges kedves is egyben

– mondta az énekesnő, majd hozzátette, reméli, hogy Gaga megnyeri azokat az Oscar-díjakat, melyekre jelölték legjobb női főszereplő, illetve legjobb eredeti betétdal kategóriákban a Csillag születik című filmben nyújtott alakításáért cserébe.

Ez a dal egy beszélgetés a férfiak és nők között, ahogy egymást kérdezgetik az élet fontos dolgairól, arra vágyva, hogy mélységet találjanak a modern kor sekélyességében

– nyilatkozta a Shallow kapcsán Lady Gaga egy korábbi interjúban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek