Starity

A színésznőt ért vádak miatt szerződést bontott Lori Loughlinnal a Hallmark

2019. március 15. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

A csatorna csütörtökön jelentette be egy közleményben, hogy megválik a színésznőtől.

hirdetés

Nemrég számoltunk arról, hogy többek között Lori Loughlin is érintett abban az FBI által a napokban felgöngyölített ügyben, miszerint némi mellékesért cserébe ő is neves egyetemre juttatta be gyermekeit, hogy azok jó helyen tanulhassanak tovább, még ha tanulmányi eredményeik ezt nem is indokolták és engedték volna meg.

A színésznőt egy rövid ideig nem tudták letartóztatni, mert külföldön tartózkodott, így a hivatalos álláspont szerint szökésben volt, ám az már akkor biztos volt, hogy amint visszatér, mást is elveszít: az állását. Az őt foglalkoztató Hallmark ugyanis bejelentette, hogy a Loughlint ért vádak miatt szerződést bont a színésznővel.

Szomorúan értesültünk a főiskolai felvételivel kapcsolatos vádakról. Már nem dolgozunk együtt Lori Loughlinnal, és felhagytunk azon műsorok sugárzásával, melyekben ő is szerepelt – ide értve a Garázsvásári rejtélyeket is, mely egy független cég produkciója

– olvasható a Crown Media Family Network közleményében.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek