Starity

Tragikus baleset történt a klipforgatáson! Justin Carter véletlenül lelőtte magát!

2019. március 23. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fényes karrier előtt álló countryénekes mindössze 35 éves volt, amikor életét vesztette.

hirdetés

Menedzsmentje csütörtökön jelentette, hogy klipforgatás közben váratlanul elhunyt Justin Carter, miután a kellékként használt pisztoly halálos sebet ejtett rajta. A zenészt a következő Garth Brooksként emlegették, ám sajnos nem jutott neki több idő, hogy kibontakozzon. Édesanyja, Cindy McClellan teljesen összetört, elmondása szerint fia számára a zene jelentette az életet.

Kérlek, foglaljátok imáitokba Justin családját és tartsátok tiszteletben a rokonok magánéletét ebben a nehéz időszakban! Justin már nincs velünk, elment. Mindannyiunknak hiányozni fog. Mindig tele volt örömmel, folyton nevetett és sok embert szeretett élete során. Nagyra értékelte a rajongóit és az ő támogatásukat. Mindannyiótokat szerette. Hálásak vagyunk a támogatásotokért!

– olvasható egy hivatalos közleményben, mely arra is kitér, hogy a későbbiekben további információkat nyújtanak a rajongók számára azt illetően, miképp segíthetnek a családnak.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek