Starity

Nicolas Cage azt állítja, részeg volt, amikor elvette legutóbbi feleségét

2019. április 01. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elmondása szerint annyira sokat ivott, hogy azt sem tudta, mit csinál.

hirdetés

Nicolas Cage nemrég olyasmivel került a címlapokra, amivel sosem szeretett volna: négy nap után házassága érvénytelenítését kérvényezte. A színész egy átmulatott éjszakán vette feleségül Las Vegasban a tőle 21 évvel fiatalabb Erika Koike sminkest, ám hamar belátta, hogy óriási hibát követett el. A The Blast úgy tudja a bíróságnak beadott iratokból, hogy Cage olyan sokat ivott a kérdéses éjszakán, hogy alkoholmérgezést kapott, így fogalma sem volt arról, mi történik körülötte.

A fent említett papírokból az is kiderül, hogy a házasságkötés ötlete Erikától eredt, Nicolast pedig úgy állítja be saját magát, mint aki a körülmények áldozata volt csupán. A színész emellett tudni véli, hogy a nőnek valaki mással is van kapcsolata, vagyis házasságkötésük megcsalásnak minősül, noha ők ketten 2018 áprilisa óta találkozgatnak egymással.

via HollywoodLife

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek