Starity

Megjelent MALUMA új, 11:11 című albuma!

2019. május 27. 10:10   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Las Vegas, Nevada (2019. május 17.). A latin világsztár megjelentette várva várt negyedik, 11:11 című albumát, amely mától elérhető az áruházakban, valamint a digitalis platformokon.

hirdetés

Az album, amelyen Madonnával, Ricky Martinnal, Ozunával, Nicky Jammel, Ty Dolla $ignnal, Zion y Lennoxszal, Sechhel, Chenchoval és Farinával közös dalokat is hallhatunk, szinte napra pontosan egy évvel az előző, F.A.M.E. című lemez után érkezett, amely a Billboard Latin Album Chart első helyén debütált és amivel Maluma a Latin Grammy-díjat is kiérdemelte a “Legjobb kortárs vokális pop album” kategóriában.

Malumáról: A még csak 25 éves Malumát széles körben tekintik a latin zene egyik vezető hangjának és egy jó értelemben vett ifjúsági bálványnak. Juan Luis Londoño néven született Medellinben, Kolumbiában. Művésznevét édesanyja, édesapja és nővére neveinek első két betűjéből alkotta meg. A “Legjobb kortárs vokális pop album” kategóriában Latin Grammy-díj győztes énekes az egyik legnépszerűbb művész a közösségi médiában 23 millió Facebook, 5,8 millió Twitter és 42 millió Instagram követővel (ő legtöbb követővel rendelkező latin férfi művész az Instagramon). 

11:11 egy közvetlen jelzés a vezetőinktől, angyalainktól és tanítóinktól, hogy teremtsük meg a kapcsolatot, a szinkront és a tudatosságot önmagunkkal, a mindenséggel. Ez egy ébresztő hívás, egy ajtó az elmélkedésre, a megérzéseinkre való hallgatásra és a magunkba nézésre. Az idő arra, hogy megálljunk és érezzük rezgéseink energiájat a világban. Ez egy a lényünkből származó hívás, egy emlékeztető az igazi célunkra a Földön, hívás, hogy bízzunk egymásban

– mesélt Maluma arról, hogy mi inspirálta az album és a turné nevét.

Az elmékedés a 11:11 kapcsán korábban jött Maluma számára, miután egy térdműtét a koncertezés és turnézás felfüggesztésére kényszerítette. Pihenés helyett azonban tervezett és éjjel-nappal dolgozott Edgar Barrera producer, zeneszerző mellett, akivel a F.A.M.E. kapcsán is együttműködtek. Az eredmény egy album, amely tükrözi Juan Luis Londoño fejlődését, mint művész, egy olyan zenei anyaggal ami pozitív, szórakoztató és meggyőző.

11:11 track lista:
1. 11 PM
2. HP
3. No Se Me Quita featuring Ricky Martin
4. Dispuesto featuring Ozuna
5. No Puedo Olvidarte featuring Nicky Jam
6. Me Enamoré de Tí
7. Extrañándote featuring Zion y Lennox
8. Shhh (Calla)
9. Dinero Tiene Cualquiera 
10. Soltera featuring Madonna
11. Te Quiero
12. Instinto Natural featuring Sech 
13. Tu Vecina featuring Ty Dolla $ign
14. La Flaca featuring Chencho
15. Puesto Pa Ti featuring Farina
16. Déjale Saber

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek