Starity

Dakota Johnson tisztázta, mitől változott meg a mosolya

2019. augusztus 08. 12:12   |   Szerző: Four

Az utóbbi időben meglehetősen sok figyelmet kapott a tény, hogy a színésznő fogai átrendeződtek.

Amikor Dakota Johnson legutóbbi premierjén megjelent, rajongói egyből felfigyeltek arra, hogy a színésznő védjegyének számító kis szünet eltűnt első fogai közül. Kedden Jimmy Fallon műsorában végül elárulta, nem szándékosan változtatott külsején. 

Állandó fogszabályzóm volt 13 éves korom óta, ami a fogaim hátuljához volt ragasztva. Az utóbbi időben azonban sokat fájt a nyakam, így a fogorvosom tanácsára kivettük, és megnéztük, hogy az állkapcsom kiszélesedett-e. A dolog segített, viszont a rés a fogaim közül magától eltűnt.

Dakota azt is elárulta, ő is nagyon sajnálja, hogy ez történt:

Én is szomorú vagyok a rés miatt, szóval örülnék egy kis magánéletnek ebben az időszakban. Most egy csomó új problémával kell megküzdenem: már beragad a fogaim közé az étel, pedig eddig ilyen nem történt.

- mondta, majd hozzátette, egy új fogszabályozóval még visszatérhet a szünet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

PopCulture (@popculture) által megosztott bejegyzés,

via Elle

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek