Starity

Demi Lovato retus nélkül posztolta fotóját, így néz ki bikiniben

2019. szeptember 06. 16:04   |   Szerző: Four

Az énekesnő pozitív üzenetet közvetített rajongóinak, önelfogadásról, testének szeretetéről írt.

hirdetés

Demi Lovato bikinis, retus nélküli fotót posztolt magáról, majd hosszú írásban fejtette ki, az évek során hogyan változott testéhez való hozzáállása. Azt is megosztotta rajongóival, hogy hosszú ideig állandóan diétázott, és születésnapi tortáját sem volt hajlandó megkóstolni, annyira félt attól, hogy elhízik. Ma már azonban elmondása szerint nem szeretne folyton mások elvárásainak megfelelni, csak önmagának, továbbá szeretne másokat is inspirálni, hogy könnyebben elfogadják magukat. 

Ez a legnagyobb félelmem. Egy bikinis kép szerkesztés nélkül. És nézzétek csak, NARANCSBŐR!!! Szó szerint elfáradtam abban, hogy szégyelljem a testem, hogy folyamatosan retusáljam (igen, a korábbi képeket megszerkesztettem - és utálom is, hogy ezt tettem, de ez az igazság), csak azért, hogy mások szerint szép legyek - pedig ez nem én vagyok. 

majd így folytatta:

Tisztázásképpen: nem vagyok elájulva a kinézetemtől, de megtanultam értékelni, és néha ez a legtöbb, amit tehetek. Azt remélem, valakit inspirálok a mai napon, hogy ő is ugyanígy érezzen a testével kapcsolatban. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Demi Lovato (@ddlovato) által megosztott bejegyzés,

 

via Daily Mail

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek