Ashton Kutcher szokatlan balesetet szenvedett az éjszaka közepén
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész egyik éjszaka kislányát vitte volna vissza az ágyába, de abbamaradt a dolog.

Ashton Kutcher fájdalmas, nem mindennapi balesetéről mesélt egy délutáni beszélgetős műsorban. A színész elmondása szerint kislányát, Wyatt-et vitte volna vissza éjjel az ágyába, mert a gyerkőcöt most próbálják rászoktatni arra, hogy egyedül is el tudjon aludni. A mozdulat azonban abbamaradt, mert amikor Kutcher fel akarta venni kislányát, elfelejtette, hogy a lába elzsibbadt. Ennek eredményeképpen teljes súlyával ránehezedett, mire egyik lábujja szerencsétlen módon kifordult a helyéről.
A színész utólag már nevetve mesélte, hogyan szenvedett a földön, miközben közölte feleségével, nem tud felkelni.
Hajnali három volt, és nem akartam a sürgősségire menni... szóval Mel Gibsonra vettem a figurát a Halálos fegyver című filmből, és én magam rántottam a helyére a lábujjam.
- mondta a sztár, akinek legalább felesége, Mila Kunis észrevett valami pozitívat a dologban, mert megmondta Kutchernek, hogy ennél szexibbet régen látott.
Szóval erre azt válaszoltam, ha kell minden este eltöröm a lábujjam a kedvedért.
- mondta viccesen Kutcher.
via Daily Mail

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Interjút adott a színész.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.