Starity

Az Europe Music Awards nyertesei

2010. november 08. 09:09   |   Szerző: vikimumus

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élőben közvetítette a tegnap esti Europe Music Awards díjátadót a Viva Tv és az MTV Hungary. A Madridban tartott eseményen Lady Gaga tarolt, aki három díjat vitt haza. Shakirát jótékony munkásságáért díjazták.

hirdetés
Az Europe Music Awards nyertesei

Madridban már este 8 előtt gyülekeztek a rajongók, hogy élőben láthassák kedvenceiket. A gála hivatalos házigazdája a Született feleségek sztárja, Eva Longoria volt, digitális házigazdaként pedig Justin Biebernek írhattak e-mail üzeneteket a rajongók.

Eva Longoria a vörös szőnyeges bevonulásakor elmondta, hogy végig ott volt a próbákon, emellett pedig azt is elárulta, hogy nagy rajongója a Bon Jovi zenekarnak. Katy Perry érkezésekor a rajongók „Örülünk, hogy itt vagy” hangos mondatokkal jelezék az énekesnőnek örömüket.

Emily Osment elmondta, hogy a díjátadó előtt három nappal érkezett, és beiktatott egy vásárlókörutat.: „Voltam vásárolni, és szétnéztem a vároban.”

Rihanna a Kings of Leon társaságában érkezett, és elmondta, hogy kinek a fellépését várja a legjobban: „Shakirát mindenképp látni szeretném, neki mindig fantasztikus előadásai vannak.”

Míg Riri Shakirát várta, addig Riri előadására Mike Posner volt kíváncsi. A The Pretty Reckless tagjai egyhangúan a Bon Jovi színpadra lépését várták. Ezután következett a 30 Seconds to Mars élő fellpése, akikhez később Kanye West csatlakozott. B.o.B. nyilatkozott ezután arról, hogy most először van az EMA-n. Ezután Kesha elmondta, hogy ő is a Bon Jovit várja.

A gála bővelkedett jobbnál jobb fellépésekben: színpadra lépett még Shakira és Dizzee Rascal, a Kings of Leon, Katy Perry, Rihanna, Kid Rock, Miley Cyrus, Linkin Park, Plan B, B.o.B. és Hayley Williams, Kesha, majd a gála végén a Bon Jovi.

A nyertesek:

  • Legjobb új előadó: Kesha Sebert
  • Legjobb popelőadó: Lady Gaga
  • Legjobb alternatívelőadó: Paramore
  • Legjobb videó: Katy Perry feat. Snoop Dogg – California Gurls
  • Legjobb férfi előadó: Justin Bieber
  • Legjobb élő előadás: Linkin Park
  • Legjobb hip-hop-előadó: Eminem
  • Legjobb pushelőadó: Justin Bieber
  • Legjobb World Stage előadás: Tokio Hotel
  • Legjobb rockelőadó: 30 Seconds to Mars
  • Legjobb női előadó: Lady Gaga
  • Legjobb dal: Lady Gaga – Bad Romance
  • Legjobb európai előadó: Marco Mengoni
  • Global Icon-díj: Bon Jovi
  • Free You Mind: Shakira

A díjakat átadók között volt többek között Taylor Momsen, a Jersey Shore sztárjai, Johnny Knoxville, Eva Longoria, Kelly Brooke, Emily Osment, Slash, 30 Seconds to Mars, Miley Cyrus, Dizzee Rascal és a Jackess sztárjai.

Videointerjúban pedig a követekező sztárokat láthattuk: Jay Sean, Ice Cube, Nelly, Adam Levine, Asher Roth, a Good Charlotte és Kelly Rowland.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek