Starity

Madonna a koronavírusról beszélt, videója sokakat kiakasztott

2020. március 24. 20:08   |   Szerző: Four

Fürdőzés közben üzent az énekesnő, a rajongók nehezményezték a hozzáállását.

hirdetés

Madonna igencsak felkavarta a port azzal, ahogy Instagramra posztolt videójában a koronavírusról nyilatkozott. Az énekesnő gyertyafényben, rózsaszirmokkal teleszórt fürdővízben ücsörgött, a háttérben pedig lágy hárfazene szólt, miközben arról beszélt, hogy a vírus "a nagy egyenlőségjel" az emberek között. 

Mindannyian egy hajóban evezünk, és ha a hajó elmerül, együtt merülünk el vele. 

Az elmélkedés azonban egyáltalán nem azt a célt érte, amelyet az énekesnő szeretett volna, ugyanis a követőknek nem igazán tetszett az üzenet. Sokan felrótták neki például, hogy hiába állítja, hogy az emberek egyenlően küzdenek a vírussal, valójában míg ő rózsaszirmok közt ücsörög, mások egyszerűen nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, vagy szimplán képtelenek bevásárolni, mert üresek a boltok. 

Ezenkívül azt ajánlották, hogy légbőlkapott frázisok ismétlése helyett inkább adományozhatna például egészségügyi eszközöket, mert az lenne a valódi segítség az emberek számára. 

hirdetés

Madonna azóta eltávolította a posztot, ám néhány szemfüles rajongó mégis elmentette.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Александр Крылов (@aleksandr_krylov_official) által megosztott bejegyzés,

 

via BuzzFeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek