Alison Brie: "Azt gondoltam, undorító vagyok"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meglepően nyíltan vallott a színésznő arról, hogy depresszióval és testképzavarral küzd.

Alison Brie a Women's Health magazinnak adott interjúban kendőzetlenül vallott arról, milyen úgy élnie, hogy depressziótól és testképzavartól szenved. Nemrég egyébként Miley Cyrus is Lili Reinhart is beszélgetett erről a témáról, szerintük a közösségi média rendkívül kártékony e tekintetben.
Brie is hasonlóról számolt be: elmondása szerint gyakran kapja magát azon, hogy róla készült vörös szőnyeges képeket nézeget, és olyankor úgy érzi, szörnyen néz ki:
Visszanézek vörös szőnyeges fotókat, és azt gondolom, borzasztóan nézek ki. Aztán van olyan is néhány, amelyről már azt gondolom, szép voltam. És ilyenkor eszembe jut: egy órával ezelőtt még zokogtam, mert azt éreztem, undorító vagyok. Szerintem ez valami olyasmi, amivel egész életemen át dolgom lesz. Ugyanez van a depresszióval is.
A színésznő azt is hozzátette, a családjukban is előfordult már mentális betegség: nagyanyja például skizofréniában szenvedett és volt, hogy az utcán élt, de több más rokonánál is felütötte a fejét a depresszió.
Brie szerint a betegség kezelésében viszont nagyon sokat segít neki a jóga: még akkor is, ha semmi kedve nincs hozzá, később nagyon sok hasznát veszi. Illetve férje, Dave Franco is mindenben mellette áll és "bármikor elmondhatja neki az érzéseit".
via Elle

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.