Katalin hercegné: "Nem fogok hazudni, egy kicsit zaklatott tud lenni az élet egy kétévessel"
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hercegi pár videóban jelentkezett be otthonukból, onnan készült az interjú.

Rendhagyó módon Vilmos herceg és Katalin hercegné nem csak hivatalos ügyeikről, hanem a karanténban töltött mindennapjaikról is mesélt egy interjúban.
A pár elmondása szerint ugyanúgy küzd az otthoni tanítással, mint minden szülő: Vilmos nevetve közölte, milyen "jó móka", majd kijelentette, nem tudja, hogy van a gyerkőcöknek ennyi energiája.
A herceg ezután arról beszélt, hogy igyekeznek minden családtaggal tartani a kapcsolatot, még ha csak videóban tudnak is beszélgetni. Ez pedig elmondása szerint azért is nehéz dolog, mert az idősebb rokonoknak egy kicsit nagyobb kihívást jelent a technológia, nekik pedig azzal kell vigyázniuk, hogy hívás közben a kétéves Louis minden gombot meg akar nyomkodni.
Kate szerint azért is jó, hogy a gyerekek tudnak beszélni a nagyszülőkkel, mert azok tudják jól, hogy "egy kétévessel meglehetősen zaklatott tud lenni az élet".
Majd kitértek Károly herceg esetére, akiről korábban kiderült, habár csak kisebb tüneteket mutatott, de koronavírustól szenvedett. Hogy megelőzzék a komolyabb bajt, Károly herceg Balmoralban vonult el önkéntes karanténba, ahol Vilmos herceg szerint a legnehezebben azt viselte, hogy ki sem léphetett a házból, és nem sétálhatott.
Emellett arról is szó volt, hogy Vilmosék is aggódnak a nagyszülők egészsége miatt, hiszen ők bőven beleesnek a veszélyeztetett korosztályba. Ezért aztán megpróbálnak nagyon elővigyázatosak lenni.
via Elle

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.