Starity

Volt testőre kitálalt! Ellen DeGeneres csak megjátssza magát a kamerák előtt?

2020. május 02. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Egyre többen állnak elő olyan hajmeresztő történetekkel a népszerű műsorvezetővel kapcsolatban, amelyekről nehéz elhinni, hogy igazak.

hirdetés

Miután a közelmúltban több ismeretlen és ismert személy is arról vallott, hogy Ellen DeGeneres közel sem olyan jópofa és kedves, mint amilyennek a tévéképernyőn át mutatja magát, most a műsorvezető egykori testőre, Tom Majercak is előállt a maga sztorijával, amivel ugyanezt a felvetést erősíti. A férfinak 2014-ben volt alkalma együtt dolgozni Ellennel – ő kísérte a celebriást az Oscar-gálán és biztosította testi épségét.

Fogtam a kezüket [Ellenét és Portia de Rossiét] és keresztülkísértem őket az ismerőseik között, egy csapatra való emberen. Ellen volt az első olyan ember, aki mellé kirendeltek, de még arra sem méltatott, hogy odaköszönjön nekem, pedig rajta kívül több ismert emberrel is dolgoztam már együtt

– elevenítette fel az élményt Majercak, majd hozzátette, ez a fajta viselkedés azonban távol áll DeGeneres feleségétől, a fent említett Portia de Rossitól.

Sok időt töltöttem Portiával, aki nagyon kellemes társaság és szívesen bonyolódik beszélgetésbe.

Az egész dolog akkor kezdett negatív irányba fordulni, amikor Portia bemutatott engem Ellennek. Épp csak egy oldalpillantást vetett rám a szeme sarkából, de még csak oda se köszönt, köszönetet meg végképp nem mondott azért, hogy az édesanyját, őt és a feleségét védem. Az egész nagyon hidegnek, agyafúrtnak és borzasztó megalázónak tűnt. Teljesen másképp kezeli az embereket, mint azokat, akik az ő belső köreibe tartoznak

– magyarázta Tom, majd így folytatta:

Nagyon elszomorított a dolog. Látom ezt a nagyon felvilágosult, pozitív szellemű, nagyszerű embert, akit mindenki szeret – ő pedig ezzel tisztában is van – és a valóságban egyáltalán nem ilyen, amikor valaki személyesen találkozik vele. (...) Ő egyáltalán nem az az ember, mint akinek mutatja magát a nyilvánosság előtt. Ez a véleményem róla.

via JustJared

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek