Starity

Hilarie Burton nem bánta meg, hogy annak idején kilépett a Tuti gimiből

2020. május 05. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

A színésznő karrierjét a Tuti gimi indította be, de azóta sem tenne másképp, mint hogy kilép akkor, amikor elérkezettnek látja az időt.

hirdetés

2003 és 2012 között futott a The WB-ből lett The CW csatorna sikersorozata, a Tuti gimi, melynek szereplői a Tree Hill középiskola diákjai, illetve azok szülei, barátai voltak. Az egyik főszereplőt, a Peyton Sawyert alakító Hilarie Burton a hatodik évadban, 2009-ben búcsúzott a nézőktől, amikor karaktere, Chad Michael Murray karakterével, Lucas Scott-tal karöltve távozott. A színésznő egykori kolléganője, Jana Kramer podcastjának keretein belül mesélt akkori döntéséről.

Boldog vagyok, amiért úgy döntöttem akkor, ahogy. Chad és én már a sorozat első epizódjában felállítottuk a Lucas-Peyton párost, ami végig felállítva is maradt, így én nagyon boldog voltam, amikor révbe értek a házasság és a baba által. Teljes lett a családjuk, és épp ez volt az, amire mindketten vágytak

– nyilatkozta Burton, majd így folytatta:

Erre a kis családra vágytak a kezdetektől, és őszintén szólva, én aggódtam egy kicsit amiatt, hogy ha a műsorban maradok, akkor ilyen-olyan dramaturgiai célok miatt elromlik majd ez az egész. Néha jobb, ha az ember időben kiszáll. Ami engem illet, nem bántam meg, hogy így döntöttem. Tudtam, arra van szükségem, hogy belevágjak valami új dologba. Ennek akkor jött el az ideje.

Fotó: The CW

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek