Starity

Kanye West testőre kitálalt - nevetséges szabályokat kellett betartania

2020. május 15. 00:12   |   Szerző: Four

Interjúban mesélte el Steve Stanulis, a rapper volt testőre, mikre kellett ügyelnie munkája során.

hirdetés

Kanye West volt testőre, Steve Stanulis ugyan már több sztárral is dolgozott, köztük Cameron Diazzal, Leonardo DiCaprióval illetve Woody Harrelsonnal is - mégis úgy nyilatkozott, Kanye West volt messze a legidegesítőbb kliense.

A férfi egy interjúban elárulta, már a legelső napján kiborult a bili a rappernél, mert amikor közösen beszálltak egy liftbe, West megsértődött rajta, hogy Steve nem nyomta meg a megfelelő gombot. Stanulis hiába bizonygatta, hogy ez az első napja, és nem tudja, melyik emeletre kell menniük, Kanye kiakadt azon, hogy a testőr nem érdeklődte meg másoktól előre, hova is indulnak. Stanulis elmondása szerint ezek után hosszas monológot kellett hallgatnia a sztártól, aki vérig sértődött a dolgon.

De nem ez volt az egyetlen kirívó eset, West ugyanis azt a szabályt hozta, hogy Stanulis csakis tízlépésnyi távolságból követheti az utcán, megnehezítve ezzel a munkáját.

Nyilvánvalóan ha valaki odajön hozzá és csinál valamit, mire én odaérek és megpróbálom megelőzni, már rég megtörtént a dolog.

- mondta Steve.

West paparazzikhoz fűződő viszonya is igen érdekes volt, Stanulis szerint ugyanis a lesifotósok valószínűleg azért tudták mindig óramű pontossággal, hogy hol járnak, mert valaki a családból általában előre odahívta őket. 

És amikor már megérkeztek a fotósok, Kanye rendszeresen ideges lett a férfira, aki szerinte "belelógott a képekbe", miközben próbálta a munkáját végezni.

Technikailag előtte kéne sétálnom, és vigyázni arra, hogy minden oké legyen. Ő meg mérges lett rám hogy a kamerába állok.

- mondta. Végül azonban hozzátette, West valóban az egyik legidegesítőbb ügyfele volt, de ezzel együtt legkeményebben is dolgozott. 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

@farandulanews által megosztott bejegyzés,

 

via BuzzFeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek